Mind korunk bankjainak, mind a növekedést forszírozó államoknak korlátot jelent, hogy a lakosságnak (és más gazdálkodóknak) nincs elegendő pénze fogyasztani, beruházni. Más lehetőség nem lévén könnyűvé teszik a hitelezést, hogy olyanok is pénzhez jussanak, akiknek e nélkül nem lenne. A könnyű hitel és a hozzá társuló reklám, propaganda olyanokat is hitelfelvételre csábít, akiknek nincs reális esélyük a törlesztésre, visszafizetésre. A bankok és a növekedést mesterségesen forszírozó államok nyugtathatják magukat azzal, hogy majd a növekedés sok hitelfelvevőnél meg fogja teremteni a visszafizetés forrását is. Ez legfeljebb bizonyos mértékig lehet igaz. Kisebb vagy nagyobb mértékben a rossz hitelek visszafizetési nehézségekhez vagy egyenesen csődökhöz vezetnek, vagyis egzisztenciális nehézségekhez, netán teljes ellehetetlenüléshez. A hitelezők ilyen helyzetben megpróbálhatják szétteríteni a veszteséget, a kárvallottak erre nem képesek.
Magyarországon 2000-től folyt ilyen agresszív eladósítási politika - a következményekre emlékszünk. Látásunkat azonban megzavarja a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság: nem lehet szétválasztani, hogy milyen csődök voltak a hazai felelőtlenség és bíztatás következményei és melyek tulajdoníthatóak a külső okoknak. De akár így, akár úgy, az utóbbi években mind a magyar hitelezők, mind pedig a hitelfelvevők kellően óvatosak voltak. Most telt el annyi "nyugodt" év a piacokon, hogy a bátrabb, vagy akár a felelőtlen hitel újra problémává válhat.
Magyar vonatkozásban nem szokott szó esni arról, hogy mi köze van a korábbi adósságoknak a nagyfokú külföldi munkavállaláshoz, kivándorláshoz. Azt halljuk ugyan, hogy a kinn dolgozók nemzetgazdasági szempontból jelentős összeget utalnak haza évente. De ott már megáll a tudomány, hogy ez itthon maradt családtagjaik segítése-e, vagy pénzgyűjtés itthoni ingatlanvásárlásra, hazatelepülésre, vagy netán a külföldön szerzett magasabb bérek mekkora része megy el korábban felvett hiteleik törlesztésére, amire itthoni jövedelmükből nem lennének képesek. Pedig felelős következtetések levonásához erről tudni kéne.
Azt se tudjuk pontosan, hogy az életvitelszerűen külföldön élő családok mennyi gyereket nevelnek. Ennek beazonosítása már csak azért is bonyolult, mert gyakran a szülők esetleges döntésétől függ, hogy a kint élő gyerekek közül ki van állandóra bejelentve egy hazai lakcímen és ki nem.
Mindez kiemelten érdekes probléma akkor, ha ismét szóba kerül a hitelezési gyeplő lazára engedése. Egy esetleges újabb nemzetközi pénzügyi turbulencia kockázatán túl egy optimista hungarocentrikus becslés azzal se kalkulál, hogy az adósság mennyiben fog újabb kivándorlási hullámot generálni és a megszületendő gyerekek milyen hányada kerül majd gazdagabb külföldi országokba és vész el a magyar gazdaság és társadalom számára - ami pedig primér demográfiai kérdés..
2018. április 19., csütörtök
2018. április 16., hétfő
Fb. bejegyzésem az "ellenzékről" az összeülő magyar Parlamentben
Az "ellenzék" az összeülő Parlamentben
Látszólag lezajlottak a viták az ellenzék körében a magyar parlamentről. A kiindulóponton volt olyan vélemény, hogy minthogy Magyarországon a demokrácia csak kulissza, a választási törvények és az egyéb feltételek annyira egyoldalúan a fennálló hatalomnak kedveznek, bojkottálni kellene a részvételt. Ez az elképzelés megbukott, az összes szóba jöhető párt részt vett a választásokon és elment szavazni a jogosultak jelentős többsége is, Utólag a bojkott gondolatát céltalan lenne felmelegíteni.
A vita következő szakasza nem tiszta fogalmakkal folyt. Senki nem mondta ki, hogy egy szabályos többpárti választással nincs esély a rendszer leváltására, e helyett ha a választás formáját valójában népszavazásra használják, akkor megnyílik egy ilyen esély. Így népszavazásra gondolva kardoskodtak közös ellenzéki lista és közös egyéni jelöltek mellett, majd mikor a pártok erre nem mutattak hajlandóságot, előtérbe került a "koordinált indulás", majd amikor a pártok többsége ettől is ódzkodott, az esélytelenebb egyéni jelöltek tárgyalásos, vagy legalábbis összekacsintásos visszaléptetése került előtérbe. Ebből is vajmi kevés valósult meg.
Most itt állunk csalódott ellenzéki tömeggel és vitákkal a pártokban és a pártok között, hogy ki mit mikor rontott el.Össze fog ülni a Parlament és amelyik párt erre jogot szerzett, önálló frakciót fog alakítani. Ha valaki onnan nézi a dolgot, hogy a következő években önkormányzati és Európai Parlamenti választásokra készülnek, akkor ez teljesen logikusnak tűnik. Ha viszont valaki onnan nézi, hogy a Parlamentben (létszámuktól függetlenül) a Rendszer képviselői ülnek szemben a Rendszer ellenfeleivel, akkor egy fajta együttműködési "pótvizsgára" is lehetőség nyílik. Ha azok a frakciók, amelyek magukat ellenzékiként azonosítják, politikai színezettől függetlenül állandó konzultációs fórumot alakítanak és igyekeznek minden hatalmi kérdésben közösen szavazni, akkor közelebb visznek ahhoz, hogy egy jövőbeni népszavazás-zsánerű helyzetben együtt lépjenek fel és ne a mostani kiábrándító - amúgy esélytelen - cicaharc ismétlődjék meg.
2018. április 14., szombat
Magyarország és az EU
Az EU keleti bővítésén belül magyar és uniós részről egyaránt nagy reményeket fűztek az ország csatlakozásához. Erre mind a hosszabb előtörténet, mind pedig az akkori mutatószámok alapot adtak. Ám már a kezdet kezdetén mindkét fél alapvető hibákat követett el. A magyar kormány nem realizálta, hogy a gazdaságpolitikájának szerves következményét jelentő iker-deficit tagként nem lesz tolerálható az Unió részéről. Az Unió pedig, amely a keleti bővítésről kényszeredetten, USA nyomásra döntött, nem tartotta feladatának végiggondolni a német egyesítés összes nehézségét, jóllehet ott az állam, az intézményi rendszer, a pénzügyi háttér és a közös nyelv eleve rendelkezésre állt. Így a magyar költségvetési deficit eleve Damoklész kardja volt az ország felett, a sokágú segítségnek meg csak töredéke érkezett. Az akkori ellenzék a kormánynál jobban tájékozva volt, hogy az EU mit mennyire vesz komolyan és minden tekintetben számíthatott a pártcsaládban a CDU-CSU tanácsaira és segítségére.
A keleti bővítés nehézségeivel való küzdelmet nagy mértékben megnehezítette a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság, amely - ha nem is azonos mértékben - sújtotta az új és a régi tagországokat és élesen rávilágított a talán legfontosabb közös európai vívmány, az euro születési hibáira is. Magyarország kitettsége a válságnak - eladósodott volta, de egyéb okok miatt is - különlegesen nagy volt. Ha a magyar kormány már akkor nem állt volna politikai vesztésre, a válság akkor is derékba kapta volna.
A 2010-es választások után 2/3-os többséggel kormányra került politikai csoport frazeológiájában azonnal többnek tekintette sikerét egy választás megnyerésénél. Minthogy a "fülkeforradalom" csak homályos jelzés volt, az EU-t ez természetesen nem hozta lépéskényszerbe. Eredeti politikai tervüket viszont - az ország eladósításának megemelését egy új politika érdekében - az EU határozottan ellenezte.Ezért a kormányzat kiprovokálta a forint jelentős leértékelődését a piacokon, amivel úgy növelhette meg mozgásterét, hogy az EU nem köthetett bele. Annál inkább jelezte viszont az Unió egyet nem értését politikai síkon, mindenekelőtt a médiapolitika tekintetében. Az egyet-nem-értés folyamatosan eszkalálódott az egyoldalú alkotmányozás ügyéig, amelyben a magyar kormány kisebb látszatengedményekkel elérte, hogy végülis az EU tudomásul vette a sajátos szemléletű és vitatott passzusokat tartalmazó Alaptörvényt.
A lényegében folyamatos koccanások során kiderült, hogy Orbán és csapata nagyon pontosan kiismerte az EU-jog gyengéit, de ezen túlmenően az EU összetett válságát is, továbbá az euroszkepticizmus térhódítását számos tagállamban, ami miatt komoly retorzióval nem kellett számolnia. Ez annyira felbátorította, hogy míg korábban úgy állította be, hogy konfliktusai egyedi jellegűek és nem elviek, eljutott egy az EU dokumentumok szellemétől idegen "illiberális" doktrina meghirdetéséig, illetve az EU mainstreamtől nagyon távol álló Putyin-kapcsolat demonstratív vállalásáig. Mindezt úgy, hogy az Európai Néppártban meg tudott maradni, csak alelnöki posztjától kellett ott megválnia.Országa pedig lényegében mindmáig zavartalanul kapja az EU felzárkóztatásra szánt ajándékpénzeit.
Az EU korszerűsítő törekvései, amelyek vagy kudarcot vallottak, vagy félsikerrel jártak, de leginkább halogatást szenvedtek, nem tettek és nem tesznek lehetővé hatékony fellépést a Szerződés szellemétől merőben idegen elfajulás ellen egy tagállamban. Akkor meg különösen nem, ha akad olyan tagország, amelynek kormányában illetve elnöki posztján Orbán követőkre is talál. Orbán ráadásul rálelt egy olyan, jelenleg nem központi kérdésre, a bevándorlásra, ahol az EU hivatalos, a praxissal alá nem támasztott álláspontja erősen eltér a választópolgárok elgondolásaitól, félelmeitől. Így aztán egy tagország kormánya eljuthatott odáig, hogy plakátkampányt folytat "Stop Brüsszel!" jelszóval. A magyar lakosság többségével az "aduk" legnagyobb részét kézben tartó hatalmon lévőknek ezt sikerült elfogadtatni. Az EU pedig mindeddig tehetetelen.
Szükségképpen felvetődik, hogy hová vezet mindez. A legóvatosabb fogalmazás az, hogy az EU nem maradhat az, ami az elmúlt 10 évben volt. Alapjában véve három fejleménysor lehetséges. Vagy az EU központi magja eljut oda, hogy tovább mélyíti az integrációt és döntési kényszerbe hozza a különutas tagállamokat. Vagy megbukik ez a törekvés, de hiányzik az elhatározás az EU lebontásához is és akkor az Orbán által is ajánlott "nemzetek Európája" címszó alatt, folyamatos zéró összegű játékok során vizeződik fel egyre inkább az egykor szépreményű integráció. Vagy olyan élessé válnak a konfliktusok, hogy gyorsan megy végbe az EU szétesése és Európa látványosan válik periferikus nagyrégióvá a Föld erős gazdasági, politikai, tudományos és katonai pólusai között.
A keleti bővítés nehézségeivel való küzdelmet nagy mértékben megnehezítette a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság, amely - ha nem is azonos mértékben - sújtotta az új és a régi tagországokat és élesen rávilágított a talán legfontosabb közös európai vívmány, az euro születési hibáira is. Magyarország kitettsége a válságnak - eladósodott volta, de egyéb okok miatt is - különlegesen nagy volt. Ha a magyar kormány már akkor nem állt volna politikai vesztésre, a válság akkor is derékba kapta volna.
A 2010-es választások után 2/3-os többséggel kormányra került politikai csoport frazeológiájában azonnal többnek tekintette sikerét egy választás megnyerésénél. Minthogy a "fülkeforradalom" csak homályos jelzés volt, az EU-t ez természetesen nem hozta lépéskényszerbe. Eredeti politikai tervüket viszont - az ország eladósításának megemelését egy új politika érdekében - az EU határozottan ellenezte.Ezért a kormányzat kiprovokálta a forint jelentős leértékelődését a piacokon, amivel úgy növelhette meg mozgásterét, hogy az EU nem köthetett bele. Annál inkább jelezte viszont az Unió egyet nem értését politikai síkon, mindenekelőtt a médiapolitika tekintetében. Az egyet-nem-értés folyamatosan eszkalálódott az egyoldalú alkotmányozás ügyéig, amelyben a magyar kormány kisebb látszatengedményekkel elérte, hogy végülis az EU tudomásul vette a sajátos szemléletű és vitatott passzusokat tartalmazó Alaptörvényt.
A lényegében folyamatos koccanások során kiderült, hogy Orbán és csapata nagyon pontosan kiismerte az EU-jog gyengéit, de ezen túlmenően az EU összetett válságát is, továbbá az euroszkepticizmus térhódítását számos tagállamban, ami miatt komoly retorzióval nem kellett számolnia. Ez annyira felbátorította, hogy míg korábban úgy állította be, hogy konfliktusai egyedi jellegűek és nem elviek, eljutott egy az EU dokumentumok szellemétől idegen "illiberális" doktrina meghirdetéséig, illetve az EU mainstreamtől nagyon távol álló Putyin-kapcsolat demonstratív vállalásáig. Mindezt úgy, hogy az Európai Néppártban meg tudott maradni, csak alelnöki posztjától kellett ott megválnia.Országa pedig lényegében mindmáig zavartalanul kapja az EU felzárkóztatásra szánt ajándékpénzeit.
Az EU korszerűsítő törekvései, amelyek vagy kudarcot vallottak, vagy félsikerrel jártak, de leginkább halogatást szenvedtek, nem tettek és nem tesznek lehetővé hatékony fellépést a Szerződés szellemétől merőben idegen elfajulás ellen egy tagállamban. Akkor meg különösen nem, ha akad olyan tagország, amelynek kormányában illetve elnöki posztján Orbán követőkre is talál. Orbán ráadásul rálelt egy olyan, jelenleg nem központi kérdésre, a bevándorlásra, ahol az EU hivatalos, a praxissal alá nem támasztott álláspontja erősen eltér a választópolgárok elgondolásaitól, félelmeitől. Így aztán egy tagország kormánya eljuthatott odáig, hogy plakátkampányt folytat "Stop Brüsszel!" jelszóval. A magyar lakosság többségével az "aduk" legnagyobb részét kézben tartó hatalmon lévőknek ezt sikerült elfogadtatni. Az EU pedig mindeddig tehetetelen.
Szükségképpen felvetődik, hogy hová vezet mindez. A legóvatosabb fogalmazás az, hogy az EU nem maradhat az, ami az elmúlt 10 évben volt. Alapjában véve három fejleménysor lehetséges. Vagy az EU központi magja eljut oda, hogy tovább mélyíti az integrációt és döntési kényszerbe hozza a különutas tagállamokat. Vagy megbukik ez a törekvés, de hiányzik az elhatározás az EU lebontásához is és akkor az Orbán által is ajánlott "nemzetek Európája" címszó alatt, folyamatos zéró összegű játékok során vizeződik fel egyre inkább az egykor szépreményű integráció. Vagy olyan élessé válnak a konfliktusok, hogy gyorsan megy végbe az EU szétesése és Európa látványosan válik periferikus nagyrégióvá a Föld erős gazdasági, politikai, tudományos és katonai pólusai között.
2018. április 9., hétfő
Fb. bejegyzésem a választások utáni Budapest helyzetéről, lehetőségeiről
Budapest
Egyértelművé vált, hogy Budapest idegen test Fidesz-Magyarországon belül. Orbán ebből le fogja vonni a számára szükséges következtetéseket és azok manifesztálódni fognak javaslatokban az önkormányzati rendszer átalakításában. Ez utóbbit parlamenti úton megakadályozni nem lehet, de a helyi lakosság nemtetszését számos módon kinyilváníthatja.
A közigazgatási "csata" mellett bőségesen van lehetőség arra, hogy a fővárosiak működőképesebb, a lakosoknak többet nyújtó szövedékké szervezzék önmagukat az államtól, annak rendelkezéseitől és döntéshozóitól - amennyire csak lehet - függetlenül. Ebben pártok, mozgalmak, civil szervezetek, egyesületek, ad hoc társulások stb. mind megtalálhatják a szerepüket, aktivitási területüket - egymással rendszeresen vagy alkalmilag együttműködve. De a társadalmi önszerveződés hatására ismerősök és ismeretlenek nyitottabbakká, segítőkészebbekké válhatnak, mint eddig voltak. S ebbe az önerősítő körbe bárki bekapcsolhatja nem fővárosi, sőt akár külföldi rokonait, barátait, ismerőseit, üzletfeleit.
A lényeg a szükséglet és lehetőség felismerése, kimondása és a különféle aktivitások megkezdése a siránkozás és a tehetetlenség önszuggesztiója helyett.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)