Pánik

Pánik - individuális, lokális vagy szélesebb körben  - mindig is volt. Voltak természeti katasztrófák, járványok, háborúk - hogy csak a legnagyobb léptékűeket említsük. Úgy látszik azonban, hogy a pánik 21.században másfajta szerephez jut, mint korábban. Ez feltehetően egyrészt a modern élet sokrétű, az egyén és a lokalitás számára nem áttekinthető összefonódásaiból ered, amelynek hasznát normál körülmények között széles tömegek élvezik, de zavar esetén ez bizonytalanságot, fenyegetettség-érzést, rémületet okozhat. Másrészt generálja a szorongást az a modern kommunikációs tér, amelynek révén széles tömegek azonnal és folyamatosan értesülnek a lokális kisebb és nagyobb katasztrófákról - legyenek azok családiak, természetiek vagy akár szándékosak is, amelyeknek célja maga a pánikkeltés. Ezek a hírek érkezhetnek önmagukban is, de kísérheti őket olyan interpretáció, amelynek célja, hogy mennél többen magukra vonatkoztassák azokat. Ez utóbbiak esetében a pánikkeltő hírek nem is feltétlenül valóságosak - lehetnek akár kiagyalt hazugságok is.

A 21. században az euroatlanti világban a nagy pánikok látványos nyitánya a 9/11 volt. Terrorszervezetek addig is elkövettek öngyilkos merényleteket, de a központ tornyaiba fúródó repülőgépek a televízióban olyan megrázó látványt nyújtottak, amely egycsapásra véget vetett az USA lakossága saját sebezhetetlenségébe vetett hitének. Ezt követte a 2008-as nemzetközi pénzügyi válság, amely rengeteg ember egzisztenciáját érintette közvetlenül és még többen féltek attól, hogy hatása őket is utoléri. E válság okozta pánik mostanában kezd csak oldódni. Mindkét nagy krízis esetében a kormányzatok igyekeztek azt demonstrálni, hogy a helyükön vannak és igyekeznek a lakosságot megvédeni a bajok megismétlődésétől, netán elhatalmasodásától. A pánik azonban kikezdte a közbizalmat, ezen belül különösen az uralkodó establishmentekbe vetett bizalmat, amely váratlan választási és népszavazási eredményekben mutatkozik meg.

Magyarországon egy előbb ellenzéki, majd kormányzó pozícióba került politikus-csoport a pánikkeltést tudatos politikai eszközként használta és használja, Utalhatunk 2006 őszére, amikor kulminált a közrend-közélet felborításának kísérlete, de ettől kezdve az évtized végéig minden valóságos és fiktív negatív fejlemény egy egységes démonizálás keretében került értelmezésre, amiben az akkori ellenzék magát a szabadító pozíciójába helyezte. Ez a belpolitikai pánikkeltés azóta is tart a közben kialakított média- hegemónia segítségével, de a hangsúly mindinkább áthelyeződött a külső ellenség elleni szabadságharcra, illetve a tendenciózusan felépített és adagolt migránsveszélyre,  amely a permanens pánik állapotában tartja a lakosság erre fogékony részét.

Nem láthatjuk előre a 21.sz. világgazdasági és világpolitikai fejleményeit. Nem tudhatjuk, hogy ebben tőzsdepánikok, válságok, netán háborúk milyen szerepet fognak játszani. De nem kell különösebben rémlátónak lennünk, ha feltételezzük, hogy a jövendő évtizedekben kisebb és nagyobb pánikoknak számottevő szerepük lehet. Talán éppen azért, mert amikor éppen nincs rendkívüli helyzet, akkor mind a lakosság, mind politikusai igyekeznek nem tudomást venni a lehetséges új veszélyekről és nem próbálják elkerülni azt, ami elkerülhető.