Bár még hivatalos eredmény nincs, nyilvánvalónak látszik, hogy Macron a francia elnökválasztás győztese. Ez jó hír azoknak, aki a 21.sz.ban egy demokratikus és egyben versenyképes Európát szeretnének és rossz hír minden rendű és rangú ellenérdekeltnek.
A korábbi, lépésről lépésre kialakult EU vitathatatlanul megfeneklett. Születési adottságainál fogva nem volt képes lépést tartani a világ különböző fejleményeivel. Minthogy a válasz csak az integráció magasabb szintje lehetett volna, ezt a retrográd és önző tagállami kormányok sikeresen blokkolták. De ami legalább ekkora, ha nem még nagyobb baj volt, hogy a tagállamok lakossága is egyre inkább kiábrándult, ha nem kifejezetten ellenséges módon tekintett az Unióra. Ebben az életkörülményeik, kilátásaik tényleges romlása ugyanúgy szerepet játszott, mint a megtévesztő magyarázatok és a jobb jövővel áltató partikuláris blöffök. Fenyegetett egy feltartóztathatatlannak látszó szélsőjobboldali hullám, amely Európa jövőjének esélyeit véglegesen eltemette volna. Az a váratlan, túl korai siker, amely a Brexit népszavazáson következett be (valamint a hasonló társadalmi, politikai és propaganda sémát mutató USA elnökválasztáson), láthatólag megriasztotta az ingerült európai választókat és szembesítette azzal, hogy amit ők a mozdíthatatlan establishment elleni protesztnek szántak, mekkora reparálhatatlan bajok okozója lehet saját maguk számára. Így a szélsőjobb előretörése már Ausztriában és Hollandiában is megállt és most Franciaországban látványos vereséget szenvedett. S ez történik Németországban is: a szélsőségesek máris marginalizálódtak.
A szélsőjobb kompromittálódásához jelentősen hozzájárulhatott az erős Nyugatban és ezen belül az erős Európában ellenérdekelt putyini Oroszország lelepleződése a nagy nyilvánosság előtt, mint a bomlasztó politikai pártok, mozgalmak titkos finanszírozója és a hekkerkommandók és a hiperaktív dezinformációs hadviselés állami irányítója. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy a korábbi tipusú stabilitást felrúgni akaró Trump is egyértelmű ellensége az erős Európának, tehát szó sincs arról, hogy ez utóbbi a szidalomszóvá silányított globalizáció eszköze lenne.
De mit is várhatunk valójában Európa tekintetében Macron elnöktől? Hiba lenne a várakozást a kampány során ezzel kapcsolatos kijelentéseire szűkíteni, mert erre szokás azt mondani, hogy más a kampány és más a kormányzás. Macron viszont már gazdasági miniszter korában német kollegájával együtt a magasfokú gazdasági integrációt szorgalmazta . akkor még kézzelfogható eredmény nélkül. Azóta azonban a német-francia tengely és a köré felsorakozó tagállamok számára világossá vált, hogy a meddő viták helyett az integráció gyakorlatba ültethető módja a többsebességes Európa formájában képzelhető csak el, amit az u.n. megerősített együttműködés eszközével lehet megvalósítani a Lisszaboni Szerződés biztosította keretek között. Ha Macron ma nem győzött volna, ez lábjegyzet maradna egy valamikori történelemkönyvben (ha lesz egyáltalán ilyen), így viszont egy felkészült előharcost nyert a projekt és komoly esélyt a kivitelezésre. Az integrált mag-Európa természetesen csak akkor lehet valóban sikeres és akkor számíthat tartós lakossági támogatásra, ha a kézenfekvő gazdasági és társadalmi problémákon túl a nemzetközi szintű innovációk tekintetében is az élbolyba tud kerülni.
Egy ilyen választási győzelem magától értetődő módon nem fegyverzi le a különféle rendű és rangú kül-és belföldi ellenerőket. Így a megvalósítás objektív és szubjektív nehézségein kívül ezek nyílt és burkolt ellenlépéseivel is számolni kell az élet minden szférájában. Úgyhogy a projekt sikere enyhén szólva nem garantált. De ez nem ok arra, hogy magának a lehetőségnek ne örüljön az, aki rokonszenvez egy ilyen fejlődési perspektívával.
Magyarországon élvén nem mehetünk el a mellett a kérdés mellett, hogy a többsebességes Európa mit jelenthet a projektből első körben kimaradó tagországok és lakói számára. Azt semmiképpen, hogy továbbra is botokat és vasrudakat dugdoshatnak a küllők közé és hogy destrukciójukért cserében busás támogatásban is részesülnek. A Brexit tárgyalások példáján mind a kormányok, mind a választópolgárok szemléltető oktatást fognak kapni, hogy mivel jár, ha mások is az Unióból való kilépés útját választják. Ezért feltehető, hogy a "Köztes Európában" nem lesz számottevő ez az opció. Akkor viszont az EU formális keretei a jövőben sem változnak és a részletes feltételekről periódusonként és folyamatosan is folyni fog a kötélhúzás, hogy ki mit kap és ezért cserében mit kell adnia. Az erő poziciójában azonban az integrálódó országok lesznek és komolyan mérlegelendővé válik, hogy a huzakodás helyett nem célravezetőbb e a hozzájuk csatlakozás.
Nem tudom elfogadni az olyan sirámot, hogy Franciaországban 1/3-ra nőtt a fasiszta szavazók részaránya. Valójában egytémájú népszavazásról volt szó, ahol a fokozott európai integráció és az Unióból, vagy legalábbis az eurozónából való kilépés volt a döntés tárgya. A kétharmados többség tökéletesen meggyőző és az ellenzők ugyan egy nem reális elképzelést tettek magukévá, de nem valami sátáni rendszert akartak egytől egyig.
VálaszTörlés