2017. április 1., szombat

Trump esete az amerikai demokráciával

Fogadjuk el Trump sajátos személyiségéről, hogy meg van a magához való esze. Fogadjuk el azt is, hogy sok évtized alatt a maga szempontjából sok információt és tapasztalatot szerzett arról is, hogy hogyan működik a valóságban az amerikai politika és az intézményi rendszer. De ebből a lényeg a saját szempontból látás. Ez a szempont, nézőpont a kalandor nagyvállalkozóé, aki a visszájáról, a saját anyagi és egyéb érdekeinek érvényesítése oldaláról ismerte meg a viszonyokat. S azt hitte, a rendszernek ugyanolyan a színe is, mint a visszája, tehát ha ő lenne az USA elnöke, akkor tudja, hogy mit csináljon és hogyan.

Trump útja a bejelentkezésétől elnökké választásáig csak félig volt one man show. A másik felét az út sikeréhez a különféle rendű és rangú, hazai és külföldi támogatók hozzájárulása adta hozzá. Mindannyiuk közös célja az ellenfél, Hillary Clinton elnökké választásának megakadályozása volt. Ez a cél az elnökválasztás lezárulásával megvalósult. De ettől kezdve a támogatók útjai kezdtek szétválni. Volt aki mindannak megvalósítását várta az elnöktől, amit mondott, ígért, volt, aki ennek csak egy részével szimpatizált és annak megvalósítását várta és volt, aki eleve úgy gondolta, hogy más a kampányszöveg és más, amit egy republikánus elnök a gyakorlatban csinálni szokott és lényegében ezt várta Trumptől is.Az ennél komplikáltabb okokból Trump győzelmét segítők várakozásait zárójelbe is tehetjük.

Maga Trump azt kellett, hogy tapasztalja, hogy már a kinevezések szakaszában számtalan akadályba ütközik. Volt, aki nem vállalta a neki szánt posztot, volt, aki elvérzett a táborán belüli harcokban. de a szenátusi jóváhagyások kétséges volta és főképp a "nagy média" folyamatos támadásai nem várt nehézséget jelentettek a számára. S mindennek tetejében mindent körüllengett annak gyanúja, hogy Trump és emberei milyen szálon kapcsolódnak az orosz politikához, mennyire segítették őket az orosz titkos akciók. Akiknél ez a gyanú bizonyítékokkal is párosult, azokat az elnöknek ejtenie kellett.

Mire az adminisztráció úgy-ahogy felállt, az elnök abba ütközött bele, hogy posztja messze nem jár akkora személyes hatalommal, mint ahogy azt kívülről gondolta. A szenátus és a kongresszus, azok egyes bizottságai, az USA egyes tagállamai, a különféle bíróságok, a katonai és titkosszolgálati elit, a FED és a külföldi szövetségesek mind mind akadályt jelentenek a voluntarista hatalomérvényesítés útjában. Az elnöki rendeletek sem jelentenek egyszerű megoldást a demokratikus akadályok leküzdésében. S az egy- két látványos elnöki vereség hatása mind a tőzsdéken, mind a közvéleménykutatásokban megmutatkozó visszaeséssel jelzést adott arra nézve, hogy a Trimp adminisztrációnak tulajdonított konjunkturális várakozás reménye máris megbicsaklott. Erre erősít rá az állandóan hol itt, hol ott felbukkanó fenyegetés az elnök és az alelnök vád alá helyezésének (impeachment) lehetőségéről.

Az elnöki gyors siker elmaradása egyértelmű felhívás az USA különféle demokratikus intézményeinek, hogy a továbbiakban formális jogkörük maradéktalan érvényesítése vezesse őket, ne az adminisztrációnak megfelelni akarás. Mindez a republikánus szenátorokat és kongresszusi képviselőket is arra készteti, hogy saját és választóik prioritásait képviseljék, ne pedig az elnök engedelmes kiszolgálói legyenek, hisz politikai ambícióik nem egyetlen kormányzati ciklusra szabottak.

Hogy mindez hová fog vezetni, azt természetesen egyelőre nem láthatjuk. Azt azonban igen, hogy az USA-n belül a demokrácia erői egyelőre jól állnak egy autokratikus rendszer kialakítási kísérletével szemben, az USA-n kívül pedig gyorsan megértették, hogy nem az elnök szavaira kell azonnal reagálni (netán túlreagálni), hanem ki kell várni, hogy végülis milyen kérdésekben mi lesz a közel- és távolabbi jövőben az USA érvényes (és érvényesíteni is tudott) politikája.


1 megjegyzés: