Aleppo: Kivétel vagy szabály?

A világnak a II. Világháború óta békéhez szokott része tűrőképességi küszöbét átlépték azok a képek és hírek, amelyek karácsony előtt az aleppói harcokról szóltak. Sok jószándékú ember próbált kétségbeesetten különféle instanciákhoz fordulni, hogy ennek vessenek véget és legalább biztosítsák a békés lakosság evakuálását. E mögött az érthető kétségbeesés mögött megbújik egy elképzelés, miszerint létezne "szabályos" háborúzás és vannak olyan háborús kilengések, amelyek ellen fel lehet lépni és van olyan magasabb instancia, amely ezeket a kilengéseket bünteti.

Az emberiség párezer éves történetében, amelyben már nem törzsi összecsapásokról, hanem háborúról beszélhetünk, mindenre és az ellenkezőjére is van példa. Voltak közöttük "szabálytartóak" - de ez számít kivételnek. Volt, amikor különbséget tettek katona és civil között, volt amikor nem. De a legyőzött "civil" élete, testi és jogi integritása és javai szinte mindig teljes kiszolgáltatottságba kerültek a győztes kezében. Az - időben még szemhatárunkon belül lévő - I. Világháború keserű harctéri tapasztalatai különféle egyezményekkel, tilalmakkal arra késztették a civilizált országokat, hogy próbáljanak gátat vetni a háború legembertelenebbnek minősített kilengéseivel szemben - miközben arra nem fordítottak gondot, hogy a béke olyan legyen, hogy ne generáljon revansot. Így 20 év sem kellett, hogy kitörjön a II Világháború és annak totális jellege minden korábbi képzeletet felülmúlt - jóllehet a felek pl. tartózkodtak a betiltott harci gázok használatától. S a háború utolsó mozzanata, Hirosima és Nagaszaki atombombával való elpusztítása a civil lakosságot soha nem volt, bár személytelen szörnyűségekkel gyilkolta és kínozta meg.

A II. Világháború traumája ugyan "soha többé" deklarációkhoz vezetett, de közben szinte lélegzetvételi szünet nélkül megkezdődtek az előkészületek egy III., Világháborúra és megindult az atom - fegyverkezési verseny, A gyorsan beálló atompatt azonban jobb belátásra bírta a két legnagyobb hatalmat mind de facto, mind pedig egyre inkább egyezmények formájában, amely az atomfegyverek nemzetközi elterjedését volt hivatott korlátozni, de később saját arzenáljuk számára is limitekben állapodtak meg, majd a felhalmozott készletek számottevő csökkentésében is.

Az atomparitáson alapuló kétpólusú világ az általuk kontrollált nagykiterjedésű földrajzi területeken évtizedekre békét teremtett (helyenként a szuronyok békéjét) és az atomfegyverek használatának tilalma irányadónak bizonyult az új atomhatalmak számára is. A perifériákon folytak ugyan háborúk, gyakran nagyon kegyetlenek is, de ezek a fejlett világban csak szelektív tudomásul vételig jutottak, minthogy az itteni lakosság nem érezte általuk fenyegetve magát.

A kétpólusú világ már negyedszázada a múlté, de atomháború azóta se fenyegetett és az USA középponti szerepe a világrendben azzal járt, hogy korlátozott világcsendőri szerepet is ellátott. Ez utóbbi pl. eredményesen véget vetett a posztjugoszláv háborúknak, más helyeken azonban korántsem volt ilyen eredményes. A világrend eredményességben komoly szerepe volt annak is, hogy a béke földünk sok helyén tömeges életszínvonal-emelkedést hozott a lakosságnak és a globalizációnak számos más, sok embert érintő pozitív körülményeket is köszönhettek.

Sokféle jel mutat arra, hogy az eddigi világrend tartalékai kimerülőben vannak. S a fejlett országok lakosságának béke-érzetét a nemzetközi terrorizmus is kikezdte, amely mintegy exportálta oda a kegyetlenséget, az emberi élet semmibe vevését. Mindez nem hagyta érintetlenül a fejlett országok politikai életét sem: tömegtámogatáshoz jutottak olyan politikusok és mozgalmak, akik a korábban sérthetetlennek tartott békés belső és nemzetközi normákat kétségbe vonják és túl is teszik magukat rajta. Ezek szép csendben "rehabilitálni" akarják a háborút is, mint a nemzetközi konfliktusok "megoldásának" eszközét. Sőt egyesek az atomfegyver alkalmazását sem tekintik tabunak.

Mindezzel szemben az újmilitarista gondolkodás ellenfeleinek sok eszköze nincs. De annak világos megértése és e meggyőződés terjesztése, hogy a modern háború totális, vagy gyorsan azzá válhat, fékezheti a háború, mint eszköz "népszerűsítését". Mert tudni kell: Aleppo (mint ezt a közelmúlt számos, a figyelem előterébe ennyire nem került epizódja bizonyítja) nem kivétel, hanem minden, bárhogy megkezdett háború ultima ratioja.