A II. Világháború halványodó emléke

A II Világháború alapvető változásokat hozott mind az elitek, mind a népek gondolkodásában. Úgy fogalmazhatjuk: "Ezt mégegyszer nem!" Győztesek és vesztesek ezt egyaránt így gondolták. Ezen alapult a háború utáni világrend.

Felvethető, hogy rengeteg tény cáfolni látszik ezt: pár évvel a háború után a győztes hatalmak között kialakult a hidegháború, az ENSZ a maga alapelveivel nem volt képes kimondani a döntő szót a koreai háborúban, Tajvan évtizedekig vétójoggal rendelkezett az ENSZ Biztonsági Tanácsában, a német lakosság évtizedekig nem volt hajlandó ténylegesen szembenézni világháborús szerepével - és sorolhatnánk a különféle kisebb - nagyobb tényeket arról, hogy a háború vége nem hozott igazi katarzist, mindent felülíró békés gondolkodásmódot. Mégis a szakadék széléről a mindenkori elit visszarántotta a világot: felszámolták a gyarmati rendszert, az ENSZ - bár kiüresedve - egyre inkább kiszélesedett, a hidegháború nem csapott át melegháborúba, az atomfegyver és ennek nyomán az overkill lehetősége, valamint az űrverseny  nem vált az általános pusztulás eszközévé. Világszerte nőtt az emberiség létszáma, születéskor várható élettartama, kialakult a tömegfogyasztás, lépésenként előrehaladt a globális hálózatok kiépülése. Hogy mit tudunk ezek közül közvetlenül levezetni a világháborús tanulságokból és mik csak valamilyen közvetett, mentális úton vezethetők arra vissza, az nem is lényeges. Ám tény, hogy kormányzásban is világszerte előretört a demokrácia eszméje és gyakorlata, az ezzel ellentétes nézetet vallók defenzívában voltak, sok helyen tabusértőkként kezelték őket. Az elit is, a lakosság is. Így jártak azok is, akik a Világháborúról vallott közfelfogást próbálták megkérdőjelezni,

A kialakult világrend korábbi objektív tartalékai egyre inkább kimerültek, a nagyrégiók és az országok közötti gazdasági, politikai és katonai erőviszonyok fokról fokra megváltoztak. Ezzel párhuzamosan gyengült a lényegi konszenzus mind az elitek között, mind pedig az elitek és a lakosság között. A II Világháború emléke - nem utolsó sorban a generációk cserélődése miatt - egyre inkább elhalványult. A vesztes hatalmak szerepéről vallott egyértelműen negatív közfelfogás megkérdőjelezésének is egyre több jelével találkozunk. Miért is ne történt volna ez így?  Ám azt senki nem realizálta, hogy ezzel meggyengült az a talán nem is tudatos "szamárvezető", ami végső soron a kompromisszumkeresés és a kooperáció felé terelte az ellentétes érdekű feleket és aminek a centrumában az állott, hogy a két világháború kiindulópontjául szolgáló öreg kontinensen ilyen, vagy olyan áron, de garantált béke legyen.

Oroszország Ukrajnában éévtizedes tabukat sértett meg.A Grexit lehetősége már a vészcsengő első jele volt Az EU-n belül és most a Brexit már hangosabb jelzés. Mutatja, hogy az európai polgárok demokratikus jogaikkal élve mennyi mindent tartanak fontosnak és eszükbe se jut az európai béke megőrzése, mint a kérdések kérdése - amely az EU látens alapja volt.. De ugyanígy Trump sikere a republikánus előválasztásokon a demokratikus masinériában még véletlenül sincs tekintettel az USA azon világpolitikai stabilizáló szerepére, amely pedig a két világháború sorsát és a háború utáni gyors újjáépítés lehetőségét eldöntötte. Természetesen, ha megkaparjuk, a régi világ sem volt olyan szép és az I. Világháború lezárása megágyazott a szélsőjobboldali diktatúrák hatalomra kerülésének és magának a sokkal véresebb II. Világháborúnak. Így ma a vészcsengők hangjából se kell egyértelmű apokaliptikus jövőt kiolvasni. Az azonban adottság, hogy az utolsó nagy világméretű katalkizmából a világ (elitek és lakosság) bizonyos közös félelmeket és közös tanulságokat levont, s ezek elhalványulása gyengíti a nagyobb összefüggések ösztönös és tudatos kiemelését a konfliktusok halmazából. Ez pedig gyengíti a kooperáció és kompromisszum parancsát és veszélyesebb hellyé teszi a Földet, mint az eddig volt.