2016. június 10., péntek

Brexit előtt

A Brexit Cameron blöffje volt, és láthatóan a visszájára sült el.

 Az EU konstrukciós okokból sohasem az érzelmekre, az összetartozásra épült fel, hanem az emberek tudomásul vették, hogy nincs alternatívája és tudatosan vagy kevésbé tudatosan élvezték a belőle származó előnyöket. A tagországok vezetői mindig hajlamosak voltak fantomot csinálni belőle és bűnbaknak használni Brüsszelt, holott az az első betűtől az utolsóig az ő "termékük" volt- leszámítva persze azt a szervezetszociológiai önfejlődést, ami kikerülhetetlen ahhoz, hogy egy szabályhalmaz nap mint nap valahogyan működjön.

A szuverenitás részleges feladásának mindig voltak indulatos ellenzői, akik abban hittek, hogy külön úton, nem osztozkodva másokkal jobban járnának. Ilyen választó az ország tradícióitól függően az egyik országban több volt, a másikban kevesebb. Ahol eleve több ellenfele volt az Unióba lépésnek, az nyomot is hagyott a belépés feltételein: bizonyos integrációs szabályok eleve nem vonatkoztak rájuk. Ebben élen jártak a britek, akik nehezen léptek be és eleve sok mentességet kaptak. De hogy a mélyebb integráció másoknak síncs ínyére, arra keserű példát adtak a francia választók is az EU új alkotmánytervezetének elutasításával.

Ez a helyzet akkor is fenn ált, amikor - legalábbis látszólag - jól mentek az EU dolgai. Nyilvánvaló, hogy a 2008-as pénzügyi világválság és egyéb EU-s válságproblémák a centrifugális törekvéseket felerősítették. A lakosság az integráció pozitív oldalait megszokta, azzal nem foglalkozott, a negatívumok pedig szem előtt voltak. Az EU-ból való kilépést a különböző országokban inkább szélsőséges pártok tűzték zászlajukra, de újabban a görög és a brit kormány is megpróbálta a kilépéssel zsarolni az Uniót. A megújulásra sok okból képtelennek mutatkozó Unió azonban csak kevésbé lényeges dolgokban volt hajlandó engedni a zsarolásnak és egy ponton megmakacsolta magát: akkor lépjenek ki! Mind a Grexit, mind a Brexit ügyében Németország volta meg azt a határt, amelyen túl nem tudja teljesíteni az Unióban megszokott szerepét. Egyik zsaroló kormányban sem volt elég bátorság, hogy ezek után is a kilépést szorgalmazza.

Cameron a népszavazással saját kelepcéjébe esett. Reménykedett, hogy az EU-nak nagyobb érdeke lesz a bennmaradásuk és ezért tesz majd még a választóit a bennmaradásra késztető gesztusokat. Nem tett ilyet és egyáltalán, semmi olyan válságkezelő lépést nem tett, vonzó perspektívát felvázoló tervet nem publikált, ami nagyobb kedvet csinált volna az Unióban maradáshoz. Így Nagybritanniában a távozásnak lelkes, aktív hívei vannak, a racionális meggondolásokon alapuló maradásnak pedig csak kedvetlen támogatói. Ugyanakkor világszerte  nagy a várakozás mutatkozik "változásra"- ha nem is egészen világos, hogy milyenre. Ez előrevetíti a Brexit győzelmét.

Az EU mindenképpen megújításra szorul. A 28 széthúzó tagállam a bizonytalan világgazdasági és nemzetközi helyzetben szinte biztos, hogy komoly újításra, nekirugaszkodásra nem alkalmas. Minthogy a fő feladat mindenképpen a leginkább teherbíró német gazdaságra jut, ők és politikai képviseletük láthatóan kivárják, hogy a tagállamok közül ki távozik önként a kölcsönös kötelezettségvállalások rendszeréből. A német politika nem árulja el,  hogy kit szeretne kívül látni, de azt sem, hogy kikkel képzelne el együtt egy új kezdetet. Így nem tesz hitet egy kétsebességes Európa mellett sem, mert azzal, hogy ő lenne a javaslattevő, szorgalmazó, magára szabadítaná mind a kritikusokat, mind a zsarolókat. Így ha bekövetkezik a Brexit, akkor is csak folytatni fogja a kivárást, már csak az USA elnökválasztása kiszámíthatatlan volta miatt is.

Az európai lakosság "felébresztése" szempontjából  mind a Grexit hasznos lett volna, mind a Brexit hasznos lenne. Szemléltető oktatást kapnának, milyen nehézségekkel kerül szembe a lakosság az Unión kívül- a hozzá fűzött remények mellé. vagy helyett. Ebből mindenki levonhatná azután a neki megfelelő következtetéseket.

Az, hogy Németország egy új szakaszhoz csak a partnerei új elköteleződése után kezdene hozzá, az teljesen érthető. Ám ha ezek között netán Franciaország nem szerepelne, vajmi nehezen lehet elképzelni egy valamennyire is stabil Európát.


1 megjegyzés:

  1. Érdekes vita alakult ki arról, hogy a skótok, akik nagyobb hívei az EU-nak, mint a szigetország többi lakója, hogyan fog szavazni a népszavazáson. Lenne benne logika, ha a függetlenséget kívánó skótok a kilépésre szavaznának, hogy majd a független Skócia új tagként belépjen az EU-ba.

    VálaszTörlés