2016. május 27., péntek

Merre van az előre?

1945 óta megszoktuk, hogy országot - világot valamiféle fejlődés, növekedés, haladás szemszögéből nézzük. Ennek két legelfogadottabb, ideológiailag szinte nem kötött mércéje az egy főre jutó GDP, illetve a születéskor várható élettartam. Minden más megközelítés ennél partikulárisabb és vitathatóbb volt.Ez utóbbiak vagy vallási, vagy nemzeti módon tételeztek valami jövőbeni kívánatos állapotot, nem törődve azzal, hogy mások ehhez mit szólnak.

Amit ma globalizációnak nevezünk, az ennek az univerzalisztikus felfogásnak a sikere  Vannak ugyan panaszok, kifogások a globalizáció ilyen vagy olyan következményei miatt, de fordulatról a közgondolkodásban nem lehet beszélni. Már 40 éve elhangzottak komoly figyelmeztetések a növekedés határairól, az ökológiai és a népesedési veszélyekről,  ezekről mind az elitek, mind az iskolázottabb népesség tudomást vettek, születtek különféle elképzelések, sőt tervek és határozatok, hogy hogyan kellene a fenyegető veszélyeket csökkenteni, de ezek alapjában nem hoztak változásokat. A "zéró növekedés" elképzelése nem kapott érdemi társadalmi támogatottságot  - különösen nem az életformát illetően.

A késői modernitásban (beleértve a posztmodernet is) a belső béke szinte kizárólag a pozitív összegű játékok formájában vezetett és vezet stabilitáshoz. A megszokotthoz képest a körülmények romlását csak átmeneti jelenségként lehet elfogadtatni, vagy - ha ez nem lehetséges - bűnbakképzéssel. Hogy ez utóbbi esetben meddig és milyen szempontból beszélhetünk belső békéről, az erősen vitatható.

Korunkban jellemző, hogy kevés pozitív utópia születik és ezek szerepe is marginális. A fejlettebb demokratikus országokban a választók eddig a mindenkori kormányoktól várták a megszokott körülmények fenntartásán túl a körülményeik (legalább szerény mértékű) javulását is. A politikai váltógazdaság elfogadott eszköznek látszott ennek biztosítására. A 2008-as válságot követően az utóbbi években vagyunk tanúi annak, hogy a választópolgárok ingerülten szembefordulnak a mainstream politikai elit egészével és hajlamosak durvább stílusú, nagyotmondó új politikai erőkre adni a voksukat. A hagyományos elit defenzívában van és igyekszik betömni a leginkább fenyegetőnek látszó réseket.

A defenzíva aligha jelenti az "előrét". Ám a hagyományos elitek valamennyire ismerik a különféle problémák komplexitását, azokat a fontos erőtényezőket, amelyek sérelmének be nem kalkulálása nagy megrázkódtatásokkal fenyeget - így képesek a globális világ valamelyes koordinációjára. Ugyanez a tudás a feltörekvő politikusokból, politikai erőkből hiányzik. Így őket is vajmi nehéz az "előre" megtestesítőjének tekinteni.

A vallási és a nemzeti célokat előtérbe állító erők fellendülő időszakukban képesek híveikben az "előre" illúzióját kelteni. Ezt követően azonban kivétel nélkül beletorkollnak a háború, az elnyomás, a nyomor világába. Ez egy szűk, magát ebben jól érző csoport kivételével korábbi híveiknek is keserű, kiút nélküli  csalódást jelent.


Tehát akkor merre az előre? Válaszoljon rá, aki tud és ahogyan tud. Ismerve a kockázatokat, vagy nem véve tudomást róluk.
 


,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése