Nem lévén jogász, az alábbi gondolatok egy laikus vitatható elmeszüleményei.
A békés rendszerváltás számos precedens nélküli és bizonytalan sorsú helyzetet teremtett. A pártállam alkotmányát még annak parlamentje alakította át egy polgári demokrácia kereteit megcélozva - a kerekasztal-tárgyalások megállapodásainak megfelelően. Nem csoda,ha a megváltozott körülmények közepette a gyakorlat során lyukakat találtak benne. A problémát meg lehetett volna oldani a parlamentben kétharmados alkotmánymódosításokkal, bár a kiéleződő harc kormánypártok és ellenzék között ezeket bizonyára gyakran kudarcra ítélte volna. E helyett az Alkotmánybíróság vállalt aktivista szerepet, vindikálta magának azt, hogy ismer egy "láthatatlan alkotmányt", amelynek alapján ki tudja tölteni a szöveg hézagait. Ezzel elkerülte ugyan a parlamenti csatákat alkotmányos kérdésekben, de a jog alapja az Alkotmánybíróságban és elnökében való bizalom volt, amely eleve ingoványos talaj. Meg is látszott ez abban, hogy az Alkotmánybíróság gyakran előre kiszámíthatatlan, meglepetést okozó határozatokat hozott.
Ez utóbbi nem türelmetlenséget váltott ki egy új alkotmány mielőbbi elfogadásával kapcsolatban, hanem a politikai erőknél és másoknál felhívást jelentett a "kreatív" jogászkodásra. Ez gyakran szócsavaráshoz, a probléma egésze szempontjából egy lényegtelen mozzanat kiemeléséhez és annak bíróságon való keresztülerőszakolásához és más zúgjogászi trükkök elterjedéséhez vezetett. Végső soron tehát a "láthatatlan alkotmány" fikciója nem bizonyult konstruktív,. szolíd eszköznek, hanem példaképül szolgált a jog, a jogállam relativizálódásához, fokozatos lejáratódásához. A második parlamenti ciklusban ugyan félszívvel nekimentek egy konszenzusos alkotmány kidolgozásának, de ez végül megbukott a pártérdekeken. Az Alkotmánybíróság tekintélyvesztésébe szintén alaposan besegítettek a pártok az új alkotmánybírák megválasztása körüli lóvásárral. Nemkülönben rongálták a lakosság bizalmát a jogrendben a bírák váratlan, ellentmondó, követhetetlen ítéleteikkel, amelyeket meg se próbáltak tisztességesen elmagyarázni.
A rendszerváltás körülményei között a független ügyészség intézménye garanciának látszott a végrehajtó hatalom nyomásának távoltartására. Hogy aztán a háttérben milyen politikai nyomások voltak, azt nem tudhatjuk. Az ügyészség az új rendszer első tíz évében politikailag nem is járatódott le. Annál inkább a nyilvánosságra került közbűntények tekintetében. Sok "nagy bűnügy" forgott a médiában és közszájon és ezekben a nyomozó hatóságok vagy nem tettek semmit, vagy alibi tevékenységet folytattak. Bármi is folyt az ügyészség és a rendőrség berkeiben, a közfelfogás az országot "következmények nélkülinek" tartotta.Amióta pedig - láthatóan az akkori kormány nyomására - az első, konszenzussal választott főügyészt lemondásra kényszerítették, a második 10 évben a főügyész függetlensége paródiává vált.
Lehet persze azt mondani, hogy a tulajdonviszonyok drasztikus megváltozása közepette (privatizáció) ezen a kiemelt fontosságú területen a jogi korrektség eleve lehetetlen, mert a jog kompetenciája maga is erősen korlátozott. Ám ez aligha magyarázat és mentség a fent leírtakra.
Ami 2010 után történt az alkotmányozás és a jogrend tekintetében, az már egy másik történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése