2015. október 9., péntek

Az ellenzéki purizmus: antipolitika

Ahogy a nyelvi tisztaságnak is vannak megszállott bajnokai, úgy a politikai ellenzékiségnek is. Ennek képviselői abban élik ki szenvedélyüket, hogy lecsapnak mindenkire, akik történetesen csak újabban bírálják a hatalmon lévő kormányt és/vagy rendszerét, vagy azokra, akik ellenzéki érzületűnek vannak ugyan elkönyvelve, de ebben-abban úgymond megalkusznak. A puristák könyörtelenül ezek fejére olvassák, hogy az elmúlt években, évtizedekben mikor mit mondtak vagy csináltak, most kitől mit fogadnak el vagy kivel együtt vesznek részt valamiben. Aki pedig tisztátalannak találtatik, az exkommunikáltatik.

A politikai puristáknak eszükbe se jut, hogy maga a politika nem absztakció, hanem a polisz ügyeiről szól, amelyben eleve a lehetőségek szabnak határt, ahol sokféle szempont és érdek találkozik, amelyekben kompromisszumokkal lehet és kell a helyi optimumot megtalálni. Így aki erre képtelen, az valójában antipolitikus, s ha mégis beavatkozik a politikába, akkor maga se tudja, hogy beavatkozása mire vezet és milyen érdeket szolgál.

Itt és most  Magyarországon egy demokratikus köntösben magát prezentáló tekintélyuralmi rendszer van, amelyik, amit lehet, állami kézbe vesz vagy kontrollál. Ennek következtében a lakosság túlnyomó többsége egzisztenciálisan függ az államtól. Ez közvetlenül is evidens azoknál, akik jövedelmüket a költségvetésből kapják, de mutatis mutandis igaz ez a nyugdíjasokra is, továbbá azokra, akiknek tevékenysége fölött az állam valamilyen formában felügyeletet gyakorol, akik állami pályázatokat adnak be, tendereken indulnak stb.stb. Mindezekre rásüthető a kollaboráció bélyege, csak ez tökéletesen értelmetlen és céltalan. Folytonos a sor azok között, akik egyszerűen élnek a rendszerben, akik még ki is akarják használni az adódó lehetőségeket a nélkül, hogy politikailag elköteleződnének, akik egyet is értenek a rendszerrel, de nem részei annak, akik aktívan kiszolgálják a rendszert és akik maguk a rendszer. Ezeket a fokozatokat összemosni vagy félreértés, vagy - ki tudja milyen - politikai szándék.

Sajátos helyzetet foglalnak el ebben az erőtérben azok, akik politikai ellenzékként azonosítják magukat. A parlamenti ellenzéki pártok - tetszik, nem tetszik - a fentiek szerint egzisztenciálisan maguk is függenek az államtól és integráns részei a demokratikus köntösnek. Mégsem indokolt álellenzéknek tekinteni ezeket, feltéve, hogy valóban törekszenek a kormányzat leváltására választások útján, illetve, ha valóban megpróbálják leleplezni a rendszer valódi természetét.

2010 után a kiépülő Orbán rendszer gyors megdőlését két okból is remélni lehetett. Az egyik az, hogy a többség ellenszenvesnek és sérelmesnek fogja találni a rendszert, a másik, hogy az rövid távon se bizonyul működőképesnek. Egyik remény se vált valóra, s így a rendszer a rendelkezésére álló és az inkorrekt praktikák segítségével újra tudta magát választatni. Ezek után ugyanebben reménykedni lehet ugyan, de ez kevéssé megalapozott. Ugyanakkor mindmáig annyiféle a rendszer strukturális hibája, hogy a működőképessége bármikor megrendülhet. Ez a politikai közhangulat és a politikai térkép komoly átrendeződéséhez vezethet el. Egy ilyen helyzet kialakulásakor válhat egyértelműen diszfunkcionálissá az ellenzéki politikai purizmus mint szemlélet és reflex. Egy képlékeny helyzetben ugyanis a mérce a változás akarása kell legyen. Kihasználásához mennél szélesebbkörű összefogás szükséges úgy, hogy mennél kevesebb legyen az elfogultság és a múltban gyökerező engesztelhetetlenség.

Más kérdés, hogy az Orbán rezsim bukása után milyen berendezkedés következhet. Ez nyilván nem közömbös kérdés és a lehetséges alternatívák között adott esetben konfliktusok várhatók, sőt remélhetők. Ám ezek kimenetelében sem a múlt és nem bizonyos elvek, hanem az akkori világhelyzet és a nagyrégiónk akkori viszonyai fognak nagy súllyal esni a latba. Ebből az is következik, hogy nagy valószínűség szerint a jelenlegi rendszer megdőlése szempontjából az antikapitalizmus vagy valamiféle antiimperializmus nem lesz meghatározó erőtényező. Célszerű tehát ez utóbbi - a mai politikai purizmuson belül a legradikálisabb - irányzatokat a mai ellenzéki kórusban is marginálisnak, az ellenzékiségen belül nem meghatározónak tekinteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése