(Ezúttal a fatalista átmegy visszaemlékező szubjektumba)
1968 egy későőszi napján felszálltam egy eléggé tömött 12-es buszra. Megpillantottuk egymást kollégiális ismerősömmel, Hegedűs Andrással.* Ő felém csörtetett és mosolyogva megkérdezte: -Tudod, hová megyek? (Mindaddig magázódtunk.) -Nem.- A pártközpontba. És tudod miért? - Nem. - Most közlik, hogy kizártak a pártból.** Aztán még elmesélte, hogy a Valóság c. folyóirat éléről is kirúgják. -Tudod, mindig vannak olyan "problémás" kéziratok, amiket az ember félretesz, hogy alkalom adtán egynek - kettőnek a közlése átcsúszik. Most javasoltam a szerkesztőbizottságnak, hogy hozzuk le egyszerre mindet - most már úgyis mindegy. Elfogadták. Legalább egyszer lesz egy jó számunk! - mondta mosolyogva és leszállt a buszról.
*Hegedűs írta alá a Varsói Szerződés megalakulásakor az alapító okmányt a Magyar Népköztársaság részéről. Ugyancsak ő vállalta, hogy antedatálva aláírja azt a papírt, melyben 1956 okt. 23.-án "behívta" a szovjet csapatokat. Ezt követőleg rövid ideig Moszkvában volt emigráns, majd hazatérte után lépésről lépésre átértékelte korábbi politikai nézeteit. Az érintett időszakról a 60-as évek közepén ezt mondta: - Maguk azt hiszik, hogy én azt képzeltem magamról, hogy Magyarország miniszterelnöke vagyok? Egy percig se gondoltam. Tudtam, hogy most én vagyok az az elvtárs, akit ebbe a funkcióba helyeztek.
**Később megtudtam, hogy a kizárás oka az volt, hogy levelet írt a vezető pártszerveknek, amelyben elítélte a csehszlovák intervenciót azzal nyomatékosítva, hogy ő 1956-ban a magyar intervenció híve volt és vállalta ennek felelősségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése