2015. február 3., kedd

És ha az EU egysége nem fenntartható?

Az EU kialakulása és folyamatos bővülése alapjában optimista körülmények és feltételezések közepette ment végbe. Ezért hiába volt köztudott, hogy az EU (és később az euroővezet) egyes tagországai között milyen gazdasági és kultúrális különbségek vannak, az ebből származó lehetséges jövőbeni problémákat felülírta az a remény, hogy egyrészt ezek a különbségek az idők folyamán csökkenni fognak, másrészt hogy az integráció előnyei annyira kézzelfoghatóak lesznek, hogy komoly politikai erő sehol sem  fogja keresni a visszautat a nemzetállamhoz. Kissé elnagyoltan a 2008-as világválságban és európai következményeiben jelölhetjük meg azt a határvonalat, ami óta ez az optimizmus kérdésessé vált. De azt a fejleményt is érdemes hozzávenni, hogy az Unióból való kilépés intézményes keretei is rögzítésre kerültek, noha erről eredetileg szó sem volt.

Mind a távolabbi jövőt illető remények, mind pedig a pragmatikus szempontok továbbra is a mellett szóltak, hogy az Unióból való távozást minden lehetséges eszközzel el kell kerülni és ennek érdekében elég messze el kell menni kompromisszumok kötésében. Ugyanakkor azonban mind Nagybritannia, mind a függetlenségre törekvő Katalónia, mind pedig a pénzügyi és ennek következtében politikai gondokkal küzdő déli államok tekintetében végig kellett gondolni a kilépés lehetséges következményeit. A Sziriza választási győzelme most ismét akúttá tette a problémát és semmi garancia arra, hogy Görögország nem fogja megbontani az Unió integritását.

Feltehető, hogy az EU "vezérkarában "  készülnek alternatív "haditervek" arra az esetre, ha egyik - másik tagországban a centrifugális erők válnának dominánssá. Kívülről, laikusként indokoltnak látszik az a következtetés, hogy van határa annak, ameddig indokolt áldozatokat hozni a  látszategység fenntartásáért, különösen, ha a konvergencia esélyei nem jók. Egy elszigetelt kilépés egyébként tanmese is lehet az ilyesmivel kacérkodóknak: mi válik be a kilépni akarók reményeiből és mi következik be azokból a katasztrófákból, amit a kilépés ellenzői ilyen esetekre kilátásba helyeznek. Jobbnak tűnik, ha az Unió teherbírását egy periferikus helyzetű ország kilépése teszteli, mint ha több országban jelentkező különféle centrifugális mozgások gerjednének össze. S az is elképzelhető, hogy dolgoznak olyan "haditerveken" is, amelyek az Unió struktúrális átalakításával próbálnák megelőzni a lehetséges eróziót.

Mindenesetre érdemes szoktatni magunkat ahhoz a gondolathoz, hogy a különféle euroszkepticizmusokra nem elég rálegyinteni, miszerint "a kutya ugat, a karaván halad". Éppen a karaván törzsének fennmaradása érdekében az integer és folyamatosan integrálódó Európához képest alternativ utakkal és módokkal is számolni kell. Nem lenne jó, ha minden szükséges változás hangoztatása a retrográd erők monopóliuma maradna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése