2014. december 20., szombat

Értelmiség és politika - itt és most (4.)

Amíg az Orbán rendszer minden reális várakozás ellenére működni látszott és nyerte a 2014-es választásokat, addig az értelmiségi politizálás fő vonulata hosszú Orbán korszakot vízionált és azt magyarázta, hogy ennek a népnek törvényszerűen ilyen rendszer felel meg. Amióta viszont ősszel a rendszer nemzetközi kutyaszorítóba került és tüntetéshullám alakult ki, ezt elfelejtve az értelmiségi politizálás nagyja átesett a ló túlsó oldalára. A rendszer megdöntését kéri számon minden akción és ráugrott arra a tematikára, hogy ki mit tud letenni az asztalra a rendszer megdőlése utáni állapotokra vonatkozóan.

Tehát ismét szarva közt a tőgyét. Ugyanis a jelenlegi helyzet nem erről szól, hanem a bizalmatlanság elharapózásáról a NER jövőjét illetően mind külföldön, mind a hazai pályákon. Az aztán, hogy a terjedő bizalmatlanság csak nehezíti-e az Orbán rendszer eddig bevált húzásainak alkalmazását és egyre gyakoribb üzemzavarokat okoz, vagy már hamarosan krízist eredményez - azt ma még nem lehet tudni. De annyit a bizalmatlanság maga elér, hogy a jövőt (kint és bent) egyre többen többesélyesnek lássák, ha nem is világos, hogy az eltérő forgatókönyvek valójában mit is jelentenek.

A bizalmatlanság, bizonytalanság  sajátosan csapódhat le a "hazai pályák" egyikén: az Orbán rendszer politikai és gazdasági centrumában, illetve a főbb gazdasági kedvezményezettek körében. Ha kritikus mennyiség látja közülük úgy, hogy erősen kockázatos pozícióját Orbán személyéhez kötni, az nem csupán passzív spekulációt jelenthet. Megindíthat alternatíva - keresést, szervezkedést, ami a rendszer 2012-es krízise esetén nem történt meg. Igen, vagy nem : ez erősen befolyásolja mind a külföldi, mind a többi hazai pálya mozgását.

Arról természetesen nincs szó, hogy a rendszer sorompóin belüli fejlemények lennének a döntőek a változás sorsát illetően. Bármikor előállhat olyan világpolitikai vagy világgazdasági eseménysor, amely átrendezi az összes belső és külső szereplő helyzetérzékelését, azt, hogy mit akar lépni és mit fogad el másoktól. A leginkább valószínűtlen azonban, hogy a változások motorja a magyar tömegmozgalom vagy a politikai ellenzék legyen. Ez csak az értelmiségi politizálás virányain feltételezhető. De attól persze, hogy nem motor és nem világítótorony, a különféle hazai Orbán - ellenes erőknek bizonyosan lesz szerepe az események menetében. Csak előre nem kell körülötte fontoskodni.

1 megjegyzés: