2014. december 17., szerda

A magyar focikór

A fociról vég nélkül lehet beszélni. Rajongva és elemezve, átkozódva és összeeseküvés elméleteket tálalva és fejlesztve, nosztalgikusan és esélyeket latolgatva - vége-hossza nincs a lehetőségeknek. Ez mind azon alapszik, hogy a foci (vagy annak egyik - másik szegmense) ma embermilliárdokat érdekel. Bár a gyilkos indulatokig össze lehet szólalkozni focin, alapjában véve az mégis közös nyelv, amely keresztülszánt kontinenseket és beszélt nyelveket, társadalmi és vagyoni pozíciókat, korcsoportokat és nemeket. Lehet sorolni az árnyoldalait és visszásságait, de egy világbajnokságnak és egy kontinentális kupának évről évre helyt kell állni saját magáért. Éppen e kiemelt szerepe miatt sok pénz van benne, ez sok mindent eltorzít, de végülis a gyepen valamiféle igazságnak rendszeresen ki kell derülnie, különben berogyna ez az egész univerzum.

Ebben az univerzumban sajátos sziget a magyar foci. Része az univerzumnak, csapatai, játékvezetői rendre részt vesznek a nemzetközi tornákon, Magyarországon is érvényesek a FIFA és az UEFA döntései, magyar játékosok és edzők igazolhatók külföldi csapatokhoz, külföldiek magyar csapatokhoz.Mégis a magyar foci évtizedek óta enklávé, amelyet külön törvényszerűségek igazgatnak.

Ami a magyar foci régmúltját illeti, a "nemzeti sajátosságok" nem különböztek lényegesen más országokétól. Vagy ha igen, akkor különleges sikeressége okán. A magyar válogatott világbajnoki ezüstérmes volt 1938-ban és 1954-ben. Ez tápot adott annak, hogy a nemzeti büszkeség kiemelt hordozója legyen és rárakódjon mindaz, ami a mindenkori magyar közállapotokat mintegy koncentráltan mutatja. Ebben a tekintetben a pálmát az "aranycsapat" vitte el. Azért arany, mert a foci - szempontból nem kiemelkedő versenyen, az 1952-es olimpián aranyérmet nyert. A jelzőt igazolta Anglia válogatottjának kétszeri, nagy gólarányú legyőzése, csakúgy, mint az, hogy a magyar válogatott volt az 1954-es VB vitathatatlanul legjobb csapata. Legjobb - de mégiscsak ezüstérmes lett. Ezt a sokszor és sokféleképpen magyarázott bakit a magyar foci - közvélemény 60 év alatt se tudta megemészteni és ez vált a kiindulópontjává a magyar foci deviálásának a fő útvonaltól. Azóta honosodott meg az a kettős látás, hogy van a hivatalos eredménylista, de "mi tudjuk, amit tudunk" és az az igazán érvényes, amit mi tudunk. (Nem mintha az állami erőszak és az állami stiklik szerepe a magyar fociban addig ne forgott volna közszájon, együtt a focisták stiklijeinek népmesei kiszínezésével. Csak ezt elfedte a válogatott sikere. Az 54-es VB döntővel kapcsolatos "értesülések" pedig ezt a nem nyilvános világot kiterjesztették nemzetközi szintre is.) A kettős látás előtörténetével kapcsolatban nem lenne helyes említetlenül hagyni még egy lényeges gyökeret: a Fradi szindrómát. Köztudott, hogy már a Horthy - korszakban az állam beavatkozott a focivilágba, amely egészen a nemszeretem csapatok feloszlatásáig vezetett. Az új politikai rendszer visszavágott és ennek látványos áldozata a Fradi lett. A "fordulat éve" idején a csapat legjobb játékosait erőszakkal más csapatokba kényszerítették és a csapat "büntető- nevet" kapott. Hogy ezt sérelmezték a szurkolói, az nem szorul magyarázatra. Az azonban igen, hogy a meggyöngített Fradival kapcsolatban megingathatatlan volt a hitük, hogy még így is megnyerné a bajnokságot, csak "nem engedik", Ezzel szakadt meg a kapcsolat model- értékűen a pályán látottak és az érzelemfűtötte párhuzamos valóság között.

1954 után a magyar foci VB utáni zavara találkozott a politikai cikk-cakk korszak fejleményeivel. Ez kulminált 1956 őszén, amikor az ismert körülmények között nagy vérveszteség érte a magyar focit. A külföldön maradt játékosok közül néhány Spanyolországban és Németországban egyértelműen meghatározó ember lett. A szintén kinn maradt közvetlen utánpótlásból azonban ezen a szinten már senkinek sem sikerült ez. Az itthon maradtak pedig, kiegészülve azokkal a fiatalokkal, akiknek képzését a korábbi műhelyek állami szétverése  még nem károsította súlyosan, még vagy egy évtizedig tudtak olyan válogatottat produkálni, amely a nemzetközi élvonal közelében volt, bár a VB-ken komoly helyezést elérni többé nem sikerült. A 60-as évek magyar focissztárjainak külföldre szerződését, megméretését a politikai- és sportvezetés nem engedélyezte, így ez a mérce se működhetett. El is szakadt egymástól a hazai és a nemzetközi mérce. Ez vált egyértelművé a 60-as évek végén. Akkor a magyar foci Mohácsának nevezett vereség sokkot okozott: a válogatott a megismételt selejtezőn most először nem tudott kijutni a VB--re. Vészcsengőként jelezte a magyar foci egészének leszakadását és egyben startjel volt valamiféle megújítási próbálkozásra. Ám a hatásosnak szánt gyógyszer nem vált be.

Az azóta eltelt 45 évet nem érdemes részletesen taglalni. A két vonulat, a "miért beteg?" megszólalások és a különféle nekibuzdulások párhuzamos síneken haladtak: mindkét vonulat abban hitt, hogy ilyen, vagy olyan bajok orvoslásával a magyar foci felzárkózása viszonylag közeli jövőben lehetséges. Akik záróvonalat és sokéves szisztematikus munkát tartottak előfeltételnek, azokat lehurrogták. A közönség ugyan látványosan otthagyta a lelátókat ezek alatt az évtizedek alatt, még a tévéközvetítéseknek is erősen visszaesett a nézettsége, de a közönség is kétlelkű: amint bíztató jeleket tálalnak neki, rögvest hajlamosnak látszik a visszatérésre. Így a kisebb - nagyobb csodadoktoroknak és a hazai vagy itt játszó külföldi játékosoknak mindig jut elég pénz a végtelenített folyamat fenntartására és elég sok ember meg tud élni a foci körül is. Így a kölcsönös kábításnak, a tökélyre vitt mindent kimagyarázásnak, a szemmel láthatótól szögesen eltérő verbális valóságnak egész kultúrája fejlődött ki a magyar foci körül.

Ami az utóbbi években új fejlemény ebben a közel félszázados szubkultúrában, hogy a politikai élet centruma keveredett a fociban is a középpontba. Minthogy az ország meghatározó vezetője ebben a közegben szocializálódott, érdeklődésének mindig is a centrumában állt a foci, világlátása is ennek a közegnek a mentalitását tükrözi egyedi változatban, nem meglepő, amit szervezetileg és financiálisan a foci körül tesz. Ám részletes tanulmányozást mégsem az igényelne, hogy az adott közegben mi történik az unikális magyar foci körül, hanem épp az ellentettje. Vagyis, hogy az a torz világlátás, valóságérzékelés, a felszínes elemzés,a vágyak és az akarat összekeveredése a tényleges folyamatokkal, a sajátos kommunikáció, ami a magyar foci utóbbi félévszázadát jellemzi hogyan teljesedett ki az ország egész életét meghatározó módon a NER-ben. Mert azonos motívumok, mechanizmusok és a közönség analóg reakciója tartja életben napjainkban mind a versenyképtelen magyar focit, mind pedig a NER-t. Ameddig, addig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése