2014. október 22., szerda

Bűnpártolás?

Az USA a kitiltott 6 magyar állampolgárt nagyméretű, kormányközeli korrupciós bűncselekménnyel vádolta .Az ezzel kapcsolatos találgatások középpontjába az adóhatóság és annak vezetője került. Mindez elemi módon kötelezővé tette a felügyelő hatóság és az ügyészség vizsgálatának megkezdését. Ha erre nem került sor, az eleve felveti e két intézmény vezetőjének felelősségét minimum mulasztásos bűncselekmény tárgyában. Az ügy politikai súlya révén ugyanezt a mulasztást a miniszterelnök is elkövette. Ebből a szempontból közömbös, hogy tettek-e lépéseket a híresztelés valós voltának tisztázására: kötelességük lett volna.
A mulasztásos bűncselekmény (amelynek eredményeként egy központi szereplő a jelek szerint külföldre távozva kivonta magát az eljárás alól) minden vizsgálódás nélkül megáll.Az azonban pártatlan vizsgálatot igényel, hogy egy ennél is súlyosabb vád, a bűnpártolás kivel kapcsolatban és az ügy melyik szakaszaiban vethető fel. Az a tény azonban, hogy a NAV elnöke a miniszterelnök kollégiumi társa volt és karrierje nem közönséges hivatalnoki karrier - eleve pikánssá teszi az ügyet.
Kérdés, hogy meddig tehetik meg a magyar állam élén álló szervek, hogy továbbra is nem létezőnek tekintsék ezt a kompromittáló ügyet. Ha netán majd már nem tehetik, akkor megkésve  megindul-e a szakszerű nyomozás, vagy igyekeznek egy számukra veszélytelennek látszó konstruált eljárással tudni le a bűncselekményt és a kapcsolódó eseménysort.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése