2014. augusztus 12., kedd

FB. kommentem a budapesti önkormányzati választások ellenzéki elpuskázásáról

. Az adott magyar helyzetben csak pro forma lesznek helyhatósági választások, ténylegesen nagypolitikai erőpróbára lett volna lehetőség. A nagyvárosokban - a tavaszi eredmények alapján - a Fidesz verhető, ha dominál az a helyzetértelmezés, hogy vannak "ők" és vagyunk "mi". A három párt együttes vagy koordinált indulása ennek jegyében történt volna. De akár ez, akár az, egyezkedéssel, a posztokon való osztozkodással járt volna. Ami szükségképpen azt jelenti, hogy ha ez a párt itt kap valamit, akkor ott kompenzál mást. Ilyen helyzetben egy - egy kerület önálló világként kezelése nem csupán politikai, hanem emberi korlátoltság is. És az osztoszkodásnál való konokság annak a jele, hogy a közös kampányhoz és adott esetben a közös önkormányzáshoz sem volt meg a kellő érettség. Ez meg Orbán előrehozott győzelme a fővárosban - függetlenül attól, hogy végülis hány ellenzéki kerületi polgármester lesz ősszel. A nagyobb lehetőség máris el van puskázva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése