2013. március 18., hétfő

Szavazatszerző képesség és kormányozni tudás

Igen, ez a kettő kell egy sikeres kormányváltáshoz. De milyen sorrendben? Egyáltalán: szembe állítható e kettő egymással? Mit lát ebből a potenciális választó?

Mindenekelőtt van egy előzetes feltétel. Az a tömeges meggyőződés, hogy a jelenlegi kormány híján van a kormányozni tudásnak. Jelenleg a választók többsége elégedetlen helyzetével, az ország közállapotaival. Nem is várja a mostani kormánytól helyzete megjavulását. De ez nem jelenti egyben azt is, hogy ennek okát abban látják, hogy a jelenlegi kormány nem képes a jó kormányzásra. Egy ilyen világos felismerésnek ellene mond a kormány folyamatos öntömjénezése, a kezében lévő média agymosó tevékenysége, a jövőre vonatkozó verőfényes tervek kavalkádja, a már megkezdett cukorka - szórás a nép közé - és legfőképpen az ellenségkép folyamatos hiszterizálása: ha nem minden tökéletes, annak a megátalkodott ellenségek galád aknamunkája az oka. Mindez így együtt ha nem is teszi a kormány híveivé a választópolgárok többségét, de elbizonytalanítja őket. Márpedig a nélkül a meggyőződés nélkül, hogy a jelenlegi kormány alkalmatlan, nincs kormányváltó hangulat. S ehhez több kell, mint a szokványos, fogásaiban jól ismert negatív kampány: a jelenleg passzív embereket folyamatosan, nap mint nap kell ráébreszteni arra, hogy személyes bajaik közül mi ered a kormány alkalmatlanságából. Továbbá arra, hogy a kormány "szabadságharcából" számára csak bajok származnak. Olyanok, amelyek különben nem lennének.

Mindennek mintegy a fonákja, hogy azt is el kell hinnie a választóknak, hogy egy ellenzéki kormány jól tud kormányozni, ki tudja küszöbölni a bajoknak legalább számottevő részét. A szokványos politikai szakácskönyv erre két fő receptcsoportot ajánl: programok készítését és az egyén számára kézzel fogható választási ígéreteket. Itt és most ezekkel a receptekkel több bibi is van. Akár megosztott az ellenzék, akár egységes, akár jók a programok, akár nem, hiányoznak a szokásos csatornák ahhoz, hogy ezek a potenciális választókhoz eljussanak. Már említettük, hogy a média túlnyomó része a hatalom kezében van. Az pedig az ellenzéki programokat agyonhallgatja, kivételes esetekben pedig valódi tartalmából kiforgatva, mintegy ellentámadás formájában közöl belőle egyes pontokat. De a média mellett elvben létezik a másik fontos "csatorna": az emberek közötti mindennapos kommunikáció. Ez is meg van nálunk zavarva az évtizedes hideg polgárháború révén: alkalmatlan arra, hogy programokat, legalább programtöredékeket  juttasson el a bizalmatlan, a pártpolitikai üzenetektől idegenkedő potenciális választókhoz. Ami igaz a programokra, ugyanaz áll a választási ígéretekre is, hacsak azok nem nagyon bombasztikusak. Az ország helyzete azonban olyan, hogy felelős ellenzék meg se próbálkozhat könnyen érthető bombasztikus ígéretekkel, amiket a polgárok el is hihetnek.

Az ellenzéki pártok közötti programvitáknak van mégegy szervi baja is. Az egyik programpont kiemelésére az egyik párt részéről azonnali válasz a többiektől a második, a harmadik és a további fontos programelemek felvetése, így egy közös program terjedelme szükségképp egyre dagad. És ráadásul esetleges végrehajtásukra olyan időpontban kerülne sor, amelyre nézve sem az ország akkori helyzete, sem az akkori nemzetközi gazdasági és politikai helyzet nem ismeretes és ezen felül nem kalkulálható sem az, hogy mi kell megmaradjon a mostani hatalom által produkált intézményi és személyi rendszerből, mint ahogy az akkori ellenzék harci dühe és ennek formái sem ismeretesek előre. Vagyis amennyire szükségesek egy jövendő sikeres kormányzáshoz a több variációra is felkészülő nem nyilvános "vezérkari tervek", amik műhelyekben készülnek, a nyilvános, meghirdetett programok a stabil keretfeltételek hiányában jobbára csak kommunikációs célokat képesek szolgálni. Feltéve, hogy valamilyen módon mégis csak célbaérnek a potenciális szavazóknál.

Vagyis a jó esetben összeálló ellenzék kormányozni tudásáról a majdani választó hiedelmek alapján fog dönteni, nem pedig a tényleges programok, ígéretek ismerete alapján. Ez pedig legalább annyira függ attól, hogy Orbán harcai eszkalálásával mennyire teszi hiteltelenné önmagát és "programját", mint az ellenzék kommunikációjának sikerességétől. Mindebből az következik, hogy egy esetleges ellenzéki választási győzelem sokkal inkább függ politikusai szavazatszerző képességétől, mint attól, hogy az egyes ellenzéki pártok különféle aktivista köröket és politizáló értelmiségieket mennyire tudnak meggyőzni majdani kormányozni tudásukról és leendő kormányzásuk tartalmáról.

A szavazatszerző képesség maga is igen szerteágazó, komplex jelenség, amiről könyvtárakat tölt meg a szakirodalom. Ami itt és most kiemelten érvényes belőle, az az érvényes választójogi rendszer pontos elemzésén túl mindenek előtt a politikai érzék, ösztön világába tartozik, ám annak aprópénzre váltása ismét csak a szerteágazó, de általánosan is megismerhető professzionális kampány - technológia terrénuma. Ez utóbbit a sikeres pártok rendszerint nem kialakítják, hanem megvásárolják. Akinek erre nincs pénze (vagy gyomra), az nagy valószínűséggel lemarad. Ám ellentétben a kormányozni tudással, a szavazatszerző képesség alakulása folyamatosan tesztelhető közvéleménykutatásokkal, fókuszcsoportos vizsgálatokkal stb. Egy tehetséges politikai gárda ennek tanulságaihoz folyamatosan alkalmazkodik, korrigálja saját fogyatékosságait és hibáit.  A választópolgár azonban a pártok országos és helyi jelöltjei személyéről szerzett benyomásain túl ennek csak egy - önmagában véve problematikus - vetületét látja: a nyilvános közvéleménykutatások egyes kiemelt elemeit. Ami viszont eljut hozzá és ami el is dönti a választások (értsd: valamennyire korrekt választások) kimenetelét, az a közhangulatnak, közérzületnek (pl. ilyen a proteszt) a verbálisan nehezen megragadható mélyárama a választási harc hajrájában, ami elviszi (vagy nem viszi) a szavazófülkéig a választásra jogosultakat és ott vezeti kezüket a szavazat leadásakor.

1 megjegyzés:

  1. Ha valaki számára nem lenne világos, hogy a fenti fejtegetések alapján mi lenne a célszerű politizálás az ellenzéki pártok részéről, akkor néhány szóban összefoglalva:
    -Nem traktálni folyamatosan a nyilvánosságot részletes, koherenciára törekvő programokkal
    - Nem próbálni alátámasztani kiemelt vezetőik kormányzásra való alkalmasságát, de nem engedni be ebbe a sorba erre nyilvánvalóan alkalmatlannak tűnő személyeket
    - Mennél több szavazóvonzó személyt felmutatni és reflektorfényben tartani

    VálaszTörlés