Bizonyos értetlenség fogadta előző bejegyzésemet: ugyan, miért várnának a gazdaság szereplői ciklusokra és egyáltalán, miért fontos ez a kérdés? Érdemes tehát rövidre zárni a problémát.
Minden komolyabb befektetési döntés a - tudatosan, vagy kevésbé tudatosan - a jövőre vonatkozik. Arra, hogy mi fog történni a gazdaságban, illetve, hogy hogyan fog dönteni a többi piaci szereplő. Természetesen a döntések nagy különbségek vannak az időtávban és az akció természetében. A pénzpiaci forró tőke napokban gondolkodik, a nagyobb szabású beruházási döntések években, évtizedekben. A várható hozamok azonban nem illeszkednek az időtávhoz, ezért a hosszútávú elköteleződések nem élveznek előnyt a rövid távúakkal szemben. Ezt csak részben kompenzálja az, hogy a nagyobb léptékű döntések is jobbára hitelekből valósulnak meg, olyan papírok révén, amelyeknek a forgalma folyamatos már a projekt elkészülte előtti időszakban is. Mégis a nagyobb beruházásokhoz ma is nagyobb - valódi vagy vélt - előrelátásra, hosszabb távú bizalomra van szükség.
Ugyanakkor működik a döntési kényszer is: rengeteg olyan tőke, megtakarítás, vagyon halmozódott fel nagy és kis tételekben egyaránt, amely a napi fogyasztás szempontjából "felesleges". Ezért valamit "kell" kezdeni vele.
Mindezt a jövőre vonatkozó döntés - tömeget keretbe foglalja egy uralkodó általános feltételezés a gazdaság működésének természetéről. Az elmúlt hosszabb periódusban az állandó növekedés volt az általános feltételezés. Az időnkénti zavarok domináns magyarázatául pedig a "buborék"- elmélet szolgált. E szerint a piac szereplői túlbecsülték egy-egy gyorsan fejlődő piaci szegmens perspektíváit (pl. a gyorsan fejlődő technológiai, ezen belül informatikai részvényekét, a magánlakás építését, vagy a pénzügyi derivatívumokét) és ezek túlfutottak a realitásokon - ez volt a buborék. Ennek kipukkadása okoz veszteségeket a szegmens különféle szereplőinek, de maga a nagy egész hamar visszazökken a normál fejlődés trendjébe.
A 2008-as válságot nem sikerült a buborék - elmélettel magyarázni és nem lehetett a pénzügyi szektor üzemzavarának se minősíteni. Sokarcú és makacs a válság és csak nem akar véget érni. Nem segített megértésében azok aggodalma, akik eleve W alakú válságot diagnosztizáltak - prognosztizáltak, mert az sem írja le a tényleges fejleményeket. A piaci spontaneitásban hívők mellett előtérbe kerültek azok a közgazdák és döntéshozók, akik a monetáris politikákban és az állami - nemzetközi szabályozásban látják a kibontakozás kulcsát, a kizökkent idő helyretolásának eszközét. Ám ezen az úton sem alakult ki meggyőző konszenzus. Ad hoc válságkezelés folyik.
Ha a különféle szereplők immár nem hisznek az általános növekedés folytatódásában, még mindig megnyugtatóbb visszatérni a már meghaladottnak vélt ciklikusság - elképzelésekhez, mint megmaradni a teljes bizonytalanságban a jövőt illetően. Ennek megfelelően várnak kormányok és óriásvállalatok, kisbefektetők és munkanélküliek a konjunktúra visszatérésére, függetlenül attól, hogy van-e befolyásuk a dolgok alakulásának nagyléptékű befolyásolására, vagy nincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése