Pszichológusok a megmondhatói, hogy a remények meghiúsulásának mennyire gyakori "feldolgozási" módja a felejtés. Mind egyéni, mind kollektív szinten. Mert a szembenézés keserves munka és eleve felelősségvállalást feltételez. A felejtés bármit elkenhet.Azt is, pontosan miben reménykedtünk, milyen alapon, miért oszlottak el a remények és mindebben személy szerint mi volt az én szerepem.Egyszerűbb új lapot nyitni és alkalmazkodni az új viszonyokhoz.
Kicsit közelebb visznek a politikai problémához azok a történészek és más szakemberek, akik azt próbálják vizsgálni, hogy amikor a benyomások szerint nagy kollektívumok teszik ezt, vagy azt, valójában a kollektívum milyen hányada vett részt a kérdéses eseményben és mekkora volt az a többség, amelyik csak hányódott erre- arra a nevezetes periódusok idején, majd azok elmúltával. És azt is próbálják utólag vizsgálni, hogy amikor látszólag nyugodt a felszín, mennyien őrzik mégis a "lángot", készen állva arra, hogy alkalmas időben ismét fellobbantsák.
Hogy mi is kerüljük a kellemetlen szembesüléseket, ne is magyar példákra asszociáljunk. Gondoljunk inkább délszláv szomszédainkra. Milyen nemzeti - törzsi indulatok feszültek két periódusban is a békés jugoszláv felszín alatt. Mik törtek föl, ha mód nyílt rá, félelmetes erővel és látszatra milyen rövid idő alatt csihadtak le újra és adták át a helyüket a mindennapi életnek.
Mindezt érdemes figyelembe venni, ha a magyar "hideg polgárháború" jövőjéről gondolkodunk. Ez maga nem alakulhatott volna ki, ha nem lettek volna meg hozzá a mentális és emocionális alapok. De akkor se válhatott volna mindennapos valósággá, ha nem lettek volna olyan nagy akciórádiuszú erők, amelyek céltudatosan dolgoztak az ellentétek kiélezésén. Vagy tevőlegesen, vagy úgy, hogy a másikat igyekeztek nem létezőnek tekinteni. Most éppen egy olyan kísérlet kudarcának vagyunk szemtanúi, amikor a legalitás álarcában radikálisan próbálta az egyik, az akciózásra hajlamos polgárháborús fél létében kiiktatni az ellenoldalt. Ebben segítséget reméltek az egyesülő Európa és a fennálló világrend látványos és zajos összeomlásától. Mindeddig hiába.
A józan ész - amely, mint tudjuk, nem mindenható - azt súgja, hogy az inga vissza fog lendülni. Ha ez megtörténik, a magyar lakosság zöme alkalmazkodni fog hozzá. De nem lehetünk olyan naívak, hogy azt higgyük: ez a tömeges szembenézéssel fog együtt járni. Aligha. Akik ezt erőltetnék, azok éppen az átlendülés megtörténtét kockáztatják. Tudnunk kell, hogy ismét a feledés fog dominálni és ennek - tetszik, nem tetszik - így is kell lennie.
Az is nyilvánvaló azonban, hogy a mostani kalandor kísérlet aktív szereplői se fognak szembenézni kudarcuk valóságos okaival, hanem mindenféle legendát fognak gyártani bűnbakokról és önnön mártíromságukról, egyben revanssal fenyegetve a remélt új vezetőréteget és a felejtőket egyaránt. Erre nem felkészülni nem csak dőreség lenne, hanem az újabb biztos bukást vetítené előre. Tartós konszolidációhoz azonban még a jó kormányzás szemmel látható volta sem elegendő. Bár történelmi kiegyezés a polgárháborús felek között aligha lehetséges, az ellenfél létét hiba lenne bagatellizálni, azt marginálisként kezelni. E helyett egyfelől reálpolitikusi nagyvonalúság szükséges, másfelől viszont a mostani kísérlet kudarcának olyan sokszor és sokféleképpen megismételt magyarázata, ami sok ember számára elfogadható és befogadható. E közé a sok ember közé jó esetben a polgárháborús túloldal mérsékeltjei, szembenézésre inkább hajlandó csoportjai is beletartozhatnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése