2012. október 31., szerda

Az ellenzéki megmondóemberek és a csapdáik

A megmondóember tud valamit. Sőt, ő tud csak igazán. Habozás nélkül ki is mondja, ha alkalma van rá, vagy alkalmat teremt magának. Fogalmazni is tud. Úgy, hogy hasson egy közönségcsoportra. Úgy, hogy akit a nyelvére vesz, annak fáj. Értesülései is vannak. Jó memóriája is van, ha másképp nem, szelektíven. Jól konstruál alakzatokat az egyedi információkból. Ha paranoiás, összeesküvéselméleteket is gyárt.

Megmondóember (megmondóasszony) lehet politikus, volt politikus, újságíró, gyakori riportalany, blogger, akármi. Felül érzi magát azon a közegen, amiről szól. Intellektuálisan, morálisan. Más köntörfalaz, egyensúlyoz. Ő kimondja. Kerül, amibe kerül. Neki kevésbe, másoknak sokba. Lehet ügye. Ha van, nála nincs az ügynek elkötelezettebb, féltőn szerető elkötelezettje. Kémleli az eget, honnan fenyegeti az ügyet új veszély. Kémleli a földet, hol fenyegeti az ügyet bepiszkolódás. Ha ügye nincs, ironikusan, szarkasztikusan kimutatja minden próbálkozás, nekibuzdulás reménytelen voltát. Hasonlít az ószövetségi prófétákra. Helyenként túlságosan is. Hatalma nincs, de megvesztegethetetlen, mint Robespierre. Rendje nincs, de purifikátori dühe a korrupció, a despotizmus és a szegények kizsákmányolása ellen Savonarolát idézi. Kicsiben, vagy nagyban.

Szó se róla, vannak helyzetek, amikor szükség van megmondókra. Akkor, ha a dolgok látszólag jól mennek és ez elhomályosítja a látást, elkényelmesíti, elpunnyasztja a gondolkodást. És akkor, ha az elnyomás hidege mindent befagyaszt, néma a csend. Ilyenkor nehéz a megmondó kenyere,. mert nincs, aki meghallja a nagy zajban, vagy a nagy, süket csendben. Nehéz, de megéri még az egzisztenciális kockázatot is. És vannak másféle helyzetek is. Ilyen például a mai magyar helyzet.

A Centrális Erőtér Rendszere, amely a média nagy részét is a kezében tartja, ha sikeres, egyéb lehetőség híján felértékeli a megmondókat. Másnak ugyanis esélye sincs arra, hogy a kétségek magvát elhintse az elnyomottak körében. Ha azonban sikertelen, menten megváltozik a helyzet. Mert mi a NER -t fenyegető igazi kihívás? A válasz egyszerű: egy ellenpólus kialakulása, amelyik alternatívát kínál. Egy kialakuló ellenpólus a dolog természetéből következően eleinte gyenge, esendő. Különösen az válság idején, amikor nem tud rámutatni a viruló külföldre, amelyhez menten felzárkózni lehetne, ha ezt nem akadályozná az elnyomó önkény. Pártolná az alternatívát szándéka szerint a megmondó emberek és asszonyok zöme is. Sőt, ők pártolnák csak igazán. De kemény feltételekkel a tartalmat, a módszereket és a személyeket illetően. Jogosak ezek a feltételek? Elvben igen. A gyakorlatban azonban tudni kéne hozzá azt is, hogy az adott körülmények között mi lehetséges és mi nem, mivel lehet választókat szerezni és azok csalódott dühét egy hatalomváltás után elkerülni, mivel nem,. mihez és hogyan lehet itthon és külföldön befolyásos támogatókat szerezni és mihez és hogyan nem, kik, milyen körből tudnak ma egy ellenpólus kialakításában sikeresek lenni. A megmondók ezt nem tudják. Ami még nem lenne baj, mert nem is tudhatják. A baj az, hogy nem is törődnek vele.

Irreális és gyanús lenne, hogy ha mindenki egycsapásra letenné korábbi szimpátiáit és idioszinkráziáit, (rög)eszméit és emlékeit és kritikátlanul összeborulna egy ellenzéki egységben. Ez már csak azért se lenne jó, mert egy demokratikus mozgalomban véleménykülönbségre és kritikára mindig és minden körülmények között szükség van. De annak belátására is szükség lenne,. hogy egy új helyzet van, amelyben a régi paneleknek és személyekhez kötődő emlékeknek a használata meggondolást igényel. Mert azok meggondolatlan használata viszályt idéz elő az alakuló mozgalomban és akár meg is buktathatja azt. Mert a hatalom és médiája kedvére szemezgethet az ellenzéki felhorgadások között és azokat a saját beállításába építve kedvére elharsoghatja és ismételgetheti. Vagyis mind a politika szereplőit, mind a megmondó embereket és asszonyokat az a csapda fenyegeti, hogy amit a céljuk érdekében gondolnak tenni, az ellenük fordulva foglyul ejti őket.

A csapdahelyzetet kikerülni intellektuális teljesítmény és empátia, kisstílűség vagy nagyvonalúság, jövőorientáltság vagy múltba rögzültség dolga. Ám a csapdahelyzettel az aktív szereplőkön kívül nem árt számolni az igényes "közönségnek" sem. Tőle függ, hogy milyen beolvasásokra, felhánytorgatásokra, leleplezésekre, felhívásokra és rossz beszólásokra vevő és meséli azokat tovább, vagy írja be kommentjeibe és mit enged el a füle mellett. Ilyen értelemben az ellenzéki pólus kialakulása sok szereplőtől függ - ha nem is azonos mértékben. A körülményekre tekintettel nem lévő megmondók csak részei ennek az erőtérnek, nem sorsszerű meghatározói.

1 megjegyzés:

  1. Írhattam volna egyszerűen azt, hogy a politika tétje az eredményesség, de nem bármi áron, a politikai moralizálásnak viszont tétje nincs, de attól még következményei lehetnek.

    VálaszTörlés