2012. október 8., hétfő

A zéró - összegű játékokban gondolkodás a politikában

A játékelmélet, benne a nem zéró-összegű játékok matematikája és a gondolat elterjedése a közgondolkodásban csak pár évtizedes múltra tekinthet vissza.Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kölcsönös haszon, vagy a jó kompromisszum fogalmát ne ismerték és használták volna korábban is. Azonban a domináns felfogás, ami sokak, különösen a harcias személyek, csoportok szeme előtt lebegett, a vagy - vagy volt: ami nekem (nekünk) nyereség, az a másik oldalon veszteség - és viszont. Ez számos területen volt evidens tapasztalat is.

Ne felejtsük viszont el, hogy ebben a korszakban a háború, vagy annak lehetősége mindig természetes része, mintegy ultima ratioja volt mind a politikai-, mind a közgondolkodásnak. S emlékezzünk Clausevitz közismertté vált mondására: "A háború a diplomácia folytatása, más eszközökkel". Ez nem volt új doktrina, hanem a többezer éves tapasztalat frappáns megfogalmazása.Következésképpen a béke is mindig a korábbi győztes békéje volt, amely addig tartott, amíg az erőviszonyok nem alakultak át alapvetően. Az erőviszonyok, amelyek az előző háborúban a győztes és a vesztes, vagy a győztes és esetleges szövetségesei között fennálltak.

Az I. Világháború a maga szokatlan méretű kölcsönös veszteségeivel a fejlett világban sokakban megérlelte a pacifizmus gondolatát, azt, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy ne legyen többé háború. Nem így a vesztes országok vezérkarainak körében: ők minden erejükkel a revansra készültek. A mindennél pusztítóbb eredmény ismeretes.

Ez volt az a közeg, amelyben a játékelmélet, benne a nem zéró- összegű játékok elmélete megszületett. Túlzás lenne direkt összefüggést látni az elmélet és a győztesek által a világháborút követően alkalmazott gyakorlat között. De az egybecsengés nyilvánvaló. Míg korábban a vesztes letiprása, súlyos jóvátétel fizetésére kötelezése dominálta a gondolkodást, a II. Világháború győztesei arról is gondoskodni akartak, hogy a veszteseknek lehessen olyan stratégiájuk, amelyet nem a revans - gondolat diktál. A háború utáni megszállást is ennek szolgálatába állították.

A II. Világháború nem csupán a győztes - vesztes vonatkozásban rendezte újra a világot. A gyarmatok felszabadulása is ennek az átrendeződésnek a része volt - hol fegyvertelenül, hol fegyverrel. Közben a győztesek között is olyan mértékig fokozódott az ellenségesség, amely közel hozott egy új világháborút. De megjelent egy egészen új elem is: az atomfegyver kifejlesztése, illetve elterjedése. Az atomfegyverek bevetése akkora kölcsönös pusztítással fenyegetett, ami még a katonákat is visszariasztotta szokásos logikájuk alkalmazásától. Így a harc nem a frontokon, hanem a fegyverkezési verseny formájában folytatódott. Háborús összecsapásokra csak mellékhadszíntereken, gyakran helyettesek közbeiktatásával folyt.

A konfliktusok a katonai területről nagyrészt áttevődtek a gazdaságra. A verseny, a ki kit győz le mellett megjelent és egyre nagyobb szerepet játszott a segélyek és hitelek térhódítása, amely logikájában - legalább részben - a nem- zéró összegű játékok gondolatmenetét követi. Amíg a háborús és az általa kinevelt politikus nemzedék foglalta el a hatalmi posztokat, a nagy válságtól és a nagy háborútól való félelem lényegében mindig felülkerekedett a keletkező konfliktusok eszkalálásának kísértésein.

A Szovjet birodalom bukása azt az illúziót keltette, hogy mostantól - mindenekelőtt az olcsó hitelek révén - a globalizálódó világban tömegével folyhatnak pozitív összegű játékok, amelyben rengeteg szereplő megtalálhatja a maga hasznát és amelyben a gazdasági "buborék", vagy konfliktusok háborúvá mérgesedése nem több átmeneti üzemzavarnál. Ennek az illúziónak vetett véget a 2008-as válságsorozat.

Azóta a világrend (mind a gazdaságban, mind a politikában) bizonytalan állapotban van. Látható, hogy a globalizáció révén egymással személyes kapcsolatban is lévő nagyobb politikai és gazdasági erők igyekeznek elhárítani a világrend összeomlását, de nincs átfogó elképzelés egy új stabilitás és prosperitás együttes kialakításáról, sőt valójában annak természetéről sem. De változatlanul erre törekszenek, nem pedig a konfliktusok kiélezésére. Az ugyanis végképp kezelhetetlenné tenne minden problémát.

Ebben a bizonytalan világhelyzetben nagy a kísértés a visszatérésre a zéró - összegű játékok primitív logikájához. Különösen nagy ez a veszély a világszínpadon jelen lévő "kicsik" esetében, amikor a "nagyoknak" nincs figyelmük, energiájuk a mozgolódó elvakultak helyretételére. Ezeknek túl kell lépniük egy küszöböt (mint az láthattuk a posztjugoszláv háborúban), hogy odacsapjanak. De ha a világban egyre több helyen kap lábra a türelmetlenség, a fundamentalizmus, a terjeszkedési vágy, annál kevésbé működőképes az odacsapás, mint problémamegoldás. És ezzel a helyzettel kell viaskodnia annak a generációnak, amely nem élt át kataklizmákat és mesterei sem adták át neki az efféle tapaszalataikat.

Nem tudhatjuk, hogy összességében merre mozog a világ. De azt igen, hogy az egyes térségekben a korlátokat tudomásul nem vevő harciasság, a mások kárára való győzni akarás garantáltan csak kölcsönös veszteségekhez vezethet. Ezért támogatásra csak azok a közös erőfeszítések érdemesek, amelyek mindenkor és mindenben a kölcsönös haszon elérését célozzák. És ehhez keresik az megfelelő politikai és gazdasági kereteket intézményes formában is. Az erőfeszítések jövőbeni sikeréhez azonban a zéró - összegű játékokban gondolkodó politikusokat minimum el kell szigetelni, de lehetőleg ki is iktatni az aktív szereplők közül.

1 megjegyzés:

  1. Természetesen a játékelmélet leegyszerűsít, de ezzel rámutat korábban kevésbé tisztán látott összefüggésekre. Ha egyénre és országra egyaránt alkalmazzuk, mindig a kellő óvatossággal kell eljárnunk. Például tudnunk kell, hogy ha a játszó fél egy közhatalmat viselő személy, akkor egyidejűleg mint individuum, mint egy valóságos emberhalmaz és egy képzelt emberhalmaz reprezentáns határozza meg a játék kimenetelében a maga hasznosságértelmezését. Egy ország esetében a helyzet még bonyolultabb. Következésképpen modellálásról van szó, annak minden hasznával, korlátjával és vitathatóságával.

    VálaszTörlés