2012. október 17., szerda

A logikai primitívség kelepcéjében

Magyarországon a magánember, a közélet, a média és a politikai elit egyaránt hajlamos ilyen kategóriákban gondolkodni és beszélni: jó- rossz, igaz - hazug, gazdag - szegény, becsületes - becstelen, tisztakezű - korrupt, demokrácia - diktatúra.. Ezeket a kontrárius fogalompárokat használva olyan éles ellentétek alakulnak ki, amelyek lehetetlenné teszik az értelmes kommunikációt a nem azonos véleményen lévők között és gyanakvással és hisztériával fertőzik meg a levegőt.Ha aztán netán bizonyítani kell a kategórikus ítéletet, akkor rendszerint egy, vagy néhány közszájon forgó, a politikai folklórba bekerült esetre hivatkoznak, amit az illető személy vagy párt ekkor vagy akkor, ténylegesen vagy állítólag elkövetett.Magától értetődőnek tartva, hogy ha valaki ezt egyszer csinálta, akkor mindig is ezt csinálja. Így aztán - és itt már önkénytelenül áttérnek a kontradiktórius ítéletekre - ha a politikai arénában támadnak valakit, vagy le akarják járatni, elég egyetlen kétes vagy kompromittáló esetet rábizonyítani - rákrenni , ezzel ki lehet pöckölni az illetőt az egyik skatulyából, át, az ellentétesbe. Mintha a szép azt jelentené, hogy nem is lehet szépségversenyeket tartani, mert a szépek örökös holtversenyt produkálnának, aki meg nem szép, az mindjárt csúnya és jobb, ha toronyőrként láthatatlanná válik, vagy alá lehet adni a seprüt., hogy repüljön rajta A szép - csúnya ellentétpár esetében még győz a mindennapokban a realitás. De általánosságban nem tanították meg , hogy pl. a becsületesnek az életszerű ellentettje (kontadiktóriusa) a nem becsületes, nem pedig (kontráriusa) a becstelen. Tehát az olyan ember a nem becsületes, akinél nem lehet adottnak venni, hogy mindig mindenben becsületesen fog eljárni, de ebből nem következik, hogy folyamatosan becstelen. Ebből a logikai primitivségből származnak aztán az olyan kijelentések,( hogy ha éppen az ellenfél lehazugozása van műsoron,) hogy valaki még sohasem hazudott életében. Ezt a hívek el is hiszik, az ellenfelek viszont gúnyos kacajjal fogadják - és ezzel a kijelentés a levegőben marad.

Az itt leírt, elterjedt gondolkodási sémának következménye, hogy a hibakeresés, a lejáratás, a negatív kampány, egymás kölcsönös sértegetése vált dominánssá a politikai kultúrában - sőt azon túl is. Ez az ellentétes politikai táborokat tekintve önmagában még talán nem lenne olyan baj, de ez az, amely a családokban, munkahelyeken, szakmákban  is képes áthághatatlan árkokat húzni és megszakítani az érintkezést, mert amit a nemszeretem politikai csoportról gondolunk, az rávetül az irányzat híveire is, sőt esetleg még azokra is, akik nem ítélik el elég határozottan az ilyen  irányzat prominenseit.. Ez vezet ahhoz is, hogy nálunk a koalíció eleve gyanús dolognak tűnik és idővel a partnerrel szembeni ellenérzés gyűlöletté válva működésképtelenné teszi a koalíciót. De átterjed ez a gondolkodásmód egy mozgalom, párt belső vitáira is: a más nézetet vallókkal, más személyt támogatókkal szemben felforr az indulat, ami nemegyszer szakításokká, kiátkozásokká fajul. Így aztán a politikai légkör mérgeződik meg és érthető, hogy rengetegen politikusellenessé, akár politikaellenessé válnak.

Van azután a sarkított ellentétek világának egy másik következménye is.Ha a túloldalról amúgyis minden rosszat feltételezünk egy politikai csoportról, akkor azon már nem ronthat az sem, ha különösebb gátlás nélkül el is követi azt, amivel vádolják őket. Csak az szükséges, hogy ne maradjon senki és semmi, aki vagy ami feltétlen tekintélyt élvez az egymással szembenálló táborokban is, és ezért adott esetben hitelesnek tartott, függetlennek elfogadott ítéletet mondhat a hatalmon levők cselekedeteiről. Az a tábor van előnyben, amelyiknek kevesebb a skrupulusa és amelyiknek a hívei, támogatói kritikátlanabbak vezetőikkel szemben.

Ne kerteljünk: ez a politikai kultúra hozta létre az egypólusú politikai rendszerre való törekvést és erős hatalmi helyzetben azután igyekezett is mindent megtenni annak jogi és intézményi, valamint pszichológiai körülbástyázására. Rossz politikája azonban kiváltotta mind szélesebb, de heterogén lakosságcsoportok elégedetlenségét, nemegyszer indulatát. A logikai primitívség és az annak talaján kialakult mérgezett politikai légkör azonban komoly akadálya annak, hogy az elégedetlenségek egyesüljenek és politikai formát öltsenek.Hiába a választási matematika könyörtelen egyértelműsége, az abszurdumig fokozódott az egyes ellenzéki pártok és csoportok saját kizárólagos igazukba zárult autizmusa, megtetézve elszenvedett sérelmeik miatti túlérzékenységgel is..Ez elfedi előlük azt az egyszerű, de alapvető politikai fontosságú tényt, hogy az egypólusú politikai rendszer ellenfele mindenki, aki nem híve az egypólusú rendszernek. Ilyen a választópolgárok túlnyomó többsége, mert vágyik ugyan rendre, de nem mondana le arról, hogy a hatalmon lévőket szükség esetén választásokon elzavarhassa .De ha politikusok körében a mindenáron hegemóniára törekvés, az egyedüli tiszta igazság felmutatásának késztetése, a többiek minden korábbi valóságos vagy vélt vétkének a hangos felemlegetése, tetemrehívása, minden jelentéktelen apróság "leleplezése" és pellengérre állítása nem csitul, akkor a többségből garantáltan kisebbség lesz és a potenciális ellenzék megismétli ugyanazt, ami az egész ország politikai kultúráját a mocsárba vitte.

Az egyértelmű, hogy ha a ma potenciális ellenzék valóságossá válik és választásokon többséget kap, akkor valakiknek és valamilyen elképzelés alapján, ám az akkori helyzetnek megfelelően kormányozni kell majd az országot.Erre ellenzéki műhelyeknek már ma fel kell készülnie, hogy ne üres dossziékkal kezdjék  meg a kormányzást azok, akik akkor megkezdik.De ennek részleteiről ma szenvedélyes nyilvános politikai vitákat folytatni nem csak kontraproduktív, hanem olyan nevetséges is mint a káposztáskőről szóló ismert mese anyafigurájának az abszurdig eltúlzott aggodalmai.

Most arra lenne szükség, hogy az ellenzék - Bíbó szavával - túlfeszített lényeglátói szálljanak magukba és fogják vissza magukat. A jó debatterek ne a másik ellenzékivel szemben csillogtassák képességeiket, hanem a hatalom ellen és a potenciális választók megnyeréséért használják azokat. A szurkolók pedig a neten ne potenciális szövetségeseik vélt vagy valóságos ballépéseire vadásszanak, hogy azt diadalmasan leleplezhessék, ne potenciális hőseiket nézzék nagyítóval, hogy aztán okkal vagy ok nélkül gyorsan kiábránduljanak belőlük. Mert kevés a makulátlanul jó, igaz, becsületes, tisztakezű demokrata, de múltbeli vagy jelenlegi, kisebb - nagyobb, vélt vagy valóságos botlásaik nem teszik őket  azonossá azokkal, akikre jobbára eme pozitív attribútumok szélső ellentettjei (kontráriusai) a jellemzőek. Ez utóbbiak  leváltásához sokféle, esendő politikusra és esendő választópolgárra van szükség. Konfliktusokkal és kiegyezésekkel, tévútakkal és azok korrigálásával. Előfeltételként: megelőlegezett toleranciával. Szabadulva a logikai primitívség kelepcéjéből.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése