2012. szeptember 23., vasárnap

A "borzalmas tagság"

Néhai Szabó Iván örökbecsűje a kifejezés, amit saját pártja, az MDF tagságáról mondott.  De sajnos a rendszerváltás utáni Magyarországon véresen komoly ez a probléma.

A politikaelmélet szempontjából teljesen világos, hogy a képviseleti demokrácia nélkülözhetetlen tartóoszlopai a pártok.Tartósan leképezik egy társadalom érdek-és értékviszonyait, demokratikusan kiválasztják és megújítják vezetőiket, biztosítják a központi és a helyi hatalmi szervek közötti szerves kapcsolatot, szervezeti életükkel politikai és emberi kohéziót teremtenek az irányzatuk mögött, amely képes a fiatalság nagyrészt családi alapon kialakuló politikai elképzeléseinek és ambicióinak integrálására, az időről időre szükséges vitákban a közös, vagy legalábbis erős többségi álláspontot demokratikusan kiérlelni, ezáltal a párt különböző szintű frakcióinak politikailag kalkulálható stabilitását biztosítani, a választásokon aktivistaként terjeszteni a párt nézeteit és mozgósítani a potenciális szavazótábort...és sorolhatnánk tovább. Hozzátehetjük, sőt hozzá is kell tennünk egyfelől azt, hogy a posztmodern, mediatizált világban mindez hogy transzformálódott és szegényedett, üresedett ki, másfelől, hogy a pártok működésének, ezen belül a párteliteknek a szociológiáját vizsgálva mennyi visszás, az ideális leírásoknak, konvencióknak ellentmondó jelenséget találhatunk korunk demokráciáiban. Ennek ellenére a legtöbb országban viszonylag stabil pártviszonyok vannak - hol tömbösödve, hol meg a sok kisebb párt koalíciójához szokva. Feltűnnek időnként virulens protesztpártok, vagy egy témájú pártok is, de ezek többnyire egynyári virágok maradnak.

Az új demokráciák eleve hátrányból indulnak. Nincsenek sokat próbált hagyományai, sok körülöttük az esetlegesség, ügyetlenkedés. Ez kihat ezeknek az országoknak a politikai stabilitására, továbbá furcsa helyi sajátosságok előtérbe kerülésére. Magyarországra konkretizálva a kérdést az önjelölt pártok tömegéből már az első parlamentbe csak hat párt jutott be és ha elég nagyvonalúan nézzük a dolgot, akkor a parlamentben lévő mai négy pártot több- kevesebb joggal és némi erőszakoltsággal le tudjuk vezetni az induló hatból. Persze ehhez el kell tekinteni attól, hogy a jelenlegi jobboldali kormánypárt mai nevén nyugatos liberális pártként kezdte és csak később tért más útra és szippantotta be az eredetileg induló jobboldali pártok maradékait, hogy a rendszerváltáskor erősnek mutatkozó liberális párt szétesett és akik ma a helyükön a parlamentben vannak, tagadnak minden kapcsolatot és a régi liberális étlapnak csak egyes fogásait kínálják, valamint attól, hogy a szélsőjobb a rendszerváltás után nem önállóan, hanem más pártok áramlataiként jelentkezett - és ez az önállósodás ellenére máig sem szűnt meg. Tehát felülről nézvést meg volna az ország.

A valóságban azonban eleve meglévő gyengesége volt a magyar pártrendszernek, hogy kevés ember vállalkozott arra, hogy párttag legyen. Ennek eleve torzító hatása volt és van. Nagyon megnövekedett ugyanis az alapító tagságok szerepe. Ha a párt a politikában sikereket ért el, akkor ez a korai tagságnak egy fajta kiváltságot adott, amelyikhez aztán foggal - körömmel ragaszkodni lehetett. Ez jelenthette a párt révén elérhető pénzzel járó politikai és gazdasági pozíciók megszerzését, másfelől annak lehetőségét, hogy a pártvezetéseket bármikor szembesíthették az induláskor hangoztatott elveikkel. Ezen felül az ilyen tagságokban kicsi a hajlandóság, hogy saját elképzeléssel rendelkező újakat felvegyenek soraikba. Továbbá tudva lévő, hogy a pártok működését és választási kampányait finanszírozni kell, ez pedig a magyar szabályozás körülményei között a korrupció melegágyává vált. Mindez ahhoz vezetett, hogy a kis és rögzült párttagság mind saját innovatív szándékú vezetői, mind pedig a választópolgárok nézőpontjából megszolgálta a "borzalmas" jelzőt. Ezzel nem a pártokban lévő jószándékú, szabadidejét közügyekre fordító egyes tagokat       kell személyükben megbántani, hanem csak a jelenséget szükséges világosan megérteni.

Az országgyűlésben helyet foglaló pártok konkrét helyzete persze más és más. A Fidesz (-KDNP) - ben a tagságnak nincs politikai szerepe, annyira egy kézben van összpontosítva mind tételesen, mind a valóságban minden döntési jog. Ki is veszett a párt politizálásából az eredetmítosz kultiválása.A jövőt illetően meg felelőtlenség lenne találgatásokba bocsájtkozni. Az MSZP sokkal komplikáltabb helyzet: a korábbi hatalmas tagságú állampárt szakadásakor a rendszerváltást is vállaló szűk csapat pártja volt. Saját eredetmítosza nem is ez, hanem az első kormányzati ciklus idején politikai karanténben eltöltött években létrejött valóságos kohézió. Tényleges pártról van itt szó, amely sok mindent, napsütést és borús időszakot megért kormányon és ellenzékben, illetve önkormányzati szinten. Aki igazán meg akarná érteni működésüket, annak a pártelitet és annak a tagsággal való kapcsolatait kellene megismernie. Kívülről azonban csak megöregedett, konzervatív gondolkodásmódú szervezeteket látunk áttekinthetetlenül kiválasztódott "bandagazdák" makacs támogatóiként. Az LMP szűk tagságát az eredetmítosz tartja össze.Egy konkrét politika helyzetben jött létre a párt egy meghatározott célra - de az a helyzet elmúlt. A felvilágosultabb vezetők hiába próbálnának alkalmazkodni a kor és a szélesebb választói közönség igényeihez, a bázisdemokrácia könyörtelenül marokban tartja őket, ezért nem akaszthatják szegre a "bihari pontokat". Bizonyára van bizonyos feszültség a parlamentbe bejutott Jobbikos vezetés és az ellenzékben verbuválódott tagság között - de ez maradjon az ő magánügyük. Ami meg a formális frakcióval nem rendelkező DK-t illeti, ott a tagságot Gyurcsány személye verbuválta és ez valószínűleg a jövőben is így marad, ha tartós politikai alakulatnak bizonyul. Így a tagság nem tekinthető politikacsináló tényezőnek.

Mindezek után érthető, hogy az Orbán féle rendszerváltás óta a jobboldalon senki se próbálkozott új politikai mozgalom indításával, a demokratikus ellenzéki mozgolódások pedig a népszerűtlen pártoktól elhatárolódva mozgalomként igyekeztek nagyobb támogató közönséget szerezni. Ez utóbbi a megsemmisítő választási vereség után 2011 sikeresnek minősíthető akciókkal tudta megmutatni, hogy az inga átlendülőben van. Ezt azonban a pávatánc - periódus zavaros helyzete megtörte.Most a tavalyi akcióknak a vezető magja megpróbál pártszerű erővé szerveződni. De azonnal szembe kerül a magyar dilemmával: vagy szervez tagságot, ám akkor a szűk, tagságot vállaló bázis foglyává válik, vagy nem, de akkor nem is lesz párt.

A szomorú valóság az, hogy Magyarországon a pártok nem képesek magukat saját hajuknál fogva kirántani a mocsárból. Azonban a gazdaságirányítás sem működhet soká a jelenlegi pályáján, egy EU és NATO tag ország sem mehet szembe korlátlanul e szervezetek alapelveivel és a lakosság tűrőképessége sem végtelen, valamint a belső ellentétek is egyre élesebbek a lakosság egyes csoportjai között. Így aligha elkerülhető egy olyan nagy megrázkódtatás, amely a politikai kaleidoszkópot újrarendezi. Hogy ennek során milyen politikai csoportok lesznek képesek a helyzet magaslatára emelkedni és ebben mennyire tudják magukhoz húzni a létező, tagsággal is rendelkező pártokat, hogy az új helyzetet is parlamentáris keretekben kezeljék - az ma még a jövő titka.

1 megjegyzés:

  1. Az E2014 jelentkezett, de ki is jelentette, hogy nem szándékozik párttá alakulni, csak egyesületté. Így kerüli meg a tagokkal kapcsolatos dilemmát.

    A borzalmas tagság az LMP esetében megmutatkozott meg a maga valójában: azt a realitást nélkülöző álláspontot vitte győzelemre, aminek keretében őrizni tudja azt a kiváltságot, hogy elvállalta a pártba lépést az alakuláskor.

    VálaszTörlés