2012. augusztus 15., szerda

Európa csendes?

Európa nyaral. Nincsenek felkavaró események, de még hírek sem igen. A legnagyobb adósságteherrel küzdő országokból még csak csordogál egy-egy hír tárgyalásról, illetve javaslatról, de az nem kavar fel nagyobb hullámokat. A pénzügyi guruk pedig ugyan időről időre tesznek közzé drámai jóslatokat, de azok is eltűnnek az álmos közegben.

Pedig az ősz aligha lesz csendes Európában. A problémák feszítőek és az Unió erős emberei tavasszal sok javaslattal álltak elő, sorsdöntőnek mondott tárgyalásokat folytattak. Az eredmény - legalább látszatra -jobbára csak haladékot biztosított :  rövidtávú túlélés és a szükséges reformok inkább csak szimbolikus lépései. Ennyi ősszel aligha lesz elég.

Nem tudhatjuk, hogy az eseménytelen homlokzat mögött a kulcsfontosságú műhelyekben lázas munka folyik-e a komolyabb alternatívák kidolgozására, vagy ott is csendben várják a politikai döntéseket. Akár így van, akár úgy, az események felgyorsulása megkövetel majd gyors döntéseket. Kényszer hatására a politikusoknak könnyebb dönteni, mint ha van ugyan idő alaposabb megfontolásokra, de nem ég körmükre a feladat. A kényszer jó ugyan korábban leküzdhetetlennek látszó akadályok áttörésére, de ha nincs komoly elemző munka az erős politikai csoportok stábjának birtokában, akkor a megszületendő rögtönzött döntések fokozottan kockázatosak. Viszont - kockázat ide, kockázat oda - új "valóságot" hoznak létre és a különféle szereplőknek erre kell (vagy legalábbis kellene) a továbbiakban reagálniuk válaszlépéseikkel.

A tétek mindenesetre nagyok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése