2012. augusztus 24., péntek

"Antiszemita kontextus"?

A Gerő - Romsics affér kapcsán a publicisztikában és a közbeszédben elharapózott az "antiszemita kontextus" kifejezés. Vajon jó-e ez a terminus, világosabbá, vagy zavarosabbá teszi a témáról való beszédet?

Véleményem szerint zavarosabbá. A háború, a holokauszt óta Európában nem volt ildomos antiszemitának lenni, ezért nyilvánosan azok is tagadták, akik maguknak nagyonis bevallották, sőt értéknek tartották hogy ők antiszemiták.Ma Magyarországon már van nyílt antiszemitizmus is, de sokan változatlanul tiltakoznak az "antiszemita" stigma ellen. Ilyen körülmények között az is megbélyegző, ha valakit "antiszemita kontextussal" vádolnak, mert nem ok nélkül ez csak valami ameliorációnak tűnhet a valódi vád helyén. Mert miről is van szó tulajdonképpen? A "zsidó" megjelölés származási kategóriaként való használatáról. Jelent ez antiszemitizmust? Jelenthet, de nem feltétlenül jelent.

Tudjuk, a Hitler - féle birodalomban és az általa megszállt területen azt jelentette: "faji" alapon határozták meg, fosztották meg polgárjogától, vagyonától, lakóhelyétől és végső soron életétől az emberek millióit. Ezen az úton járt a Horthy - Magyarország is. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A másikkal most szembesült a magyar közvélemény, amikor egy jobbikos főkolompos származása kapcsán kiderült, hogy a zsidó teológiai felfogás is leszármazási alapon közelíti meg a kérdést. Ezen semmi meglepő nincs, hiszen eredetileg nemzetségi - törzsi vallásról volt szó, amelyik ugyan milyen más alapokon állt volna? A tradíció ezt mindmáig fenntartotta. De még tovább lépve: Izrael Állam is leszármazási alapon teszi alanyi joggá az állampolgárság megadását.

Következésképpen a korrekt, semleges terminus az, hogy X vagy Y ilyen és ilyen összefüggésben leszármazási kontextusban használja a "zsidó" megjelölést. Ha viszont ez így van - és így van! - akkor nem tekinthető gyanúsnak a holokauszt idején használatban volt "zsidó származású" terminus időnkénti mai előkerülése sem. Mert mit is fejez ki? Azt a tényt, hogy valakinek a felmenői zsidó vallásúak voltak (akkor ez volt a zsidóság egyetlen autentikus megnyilvánulási formája), jelezve, hogy ez mit sem mond az illető mai (vagy, ha történelemről van szó, akkori )  választott identitásáról.

"Antiszemita kontextus" tehát nincs. Az viszont bármikor felvethető, hogy valaki a hovatartozás, vagy a származás kiemelését, hangsúlyozását tárgyszerűen, vagy valakinek, valakiknek a hiteltelenítésére teszi-e. Ez utóbbi esetben szóba jöhet a burkolt, esetenként alattomos antiszemita szándék is. De akkor ezt kell mondani.


1 megjegyzés:

  1. Az államszocializmus időszakában sokféle származás szerinti megkülönböztetés tabusítva volt - így a zsidó származás felemlegetése is. Ennek megkerülésére szolgált pl. házassági apróhirdetésekben a "volt üldözött" megjelölés, amiből értett, aki értett.

    VálaszTörlés