Magyarországon különféle politikai rendszerek idején időről időre jelentkeznek olyan oktatáspolitikai törekvések, amelyeket állami kényszerrel megpróbáltak - megpróbálnak az erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező szülők gyerekeire is kiterjeszteni. Értve ilyen törekvéseken mind a szabad iskolaválasztás lehetőségének korlátozását, mind a minden iskolára kiterjedő olyan szabályozást, amely a tantermi, vagy azon kívüli munkát igyekszik a szülői akarattal szemben formálni.Ha az állami kényszer nem olyan fokú, amely képes és hajlandó a gyerekek államosításáig elmenni, akkor az ilyen időszakos törekvések kudarcra vannak ítélve.
Erős érdekérvényesítő az a szülő, akinek nagyon fontos a gyereke iskolázása, határozott elképzelései vannak arról, hogy mit akar elérni vele, rendelkezésére állnak ehhez számára fontosnak gondolt információk, széleskörű kapcsolatai és megfelelő anyagi eszközei vannak. Az ilyen szülő megkerülheti az állami akaratot (ilyenben hallatlan találékonyság szokott mutatkozni), megpróbálhat ráhatni gyereke pedagógusaira, hogy bánjanak másképp az ő gyerekével, mint a többivel, vállalhat nyílt konfrontációt a konkrét iskolával vagy az oktatási hatóságokkal, hangolhatja gyerekét az iskola ellen, vállalva ennek következményeit, vagy dönthet a gyerek "kettős nevelése" mellett: a gyerek konform magatartású az iskolában, de otthon, illetve különórákon az iskolával ellentétes nevelést - oktatást kap. Ha az oktatáspolitika nem számol ezzel és nem hagy tudatosan az ilyen szülők számára kiskapukat, akkor nem tudhatja, hogy miben és hol fogják keresztezni az ilyen szülők az állami törekvéseket és mindez hogyan hat a többi szülőre is.
Természetesen az állami oktatáspolitika és az erős érdekérvényesítő szülők (illetve ezek egyes csoportjai) közötti konfliktusok intenzitása, ennek konkrét tárgya, valamint az a közeg, amelyben erre a konfliktusra sor kerül, igen széles skálán mozog. Értve ezalatt az általános politikai klímától az egyes szereplők (iskolaigazgatók, pedagógusok, más hatóságok stb.) beállítottságáig sok mindent. Egy differenciált, plurális fenntartójú iskolarendszerben eleve jobbak a harcrakész szülők esélyei, mint egy egy kézben tartott, uniformizált rendszerben.
Az elmondottakat fel lehet tölteni konkrét példaanyaggal az oktatástörténet különféle időszakából többféle tematikával. Itt és most ebből annyi érdekes, hogy ambiciózus oktatáspolitikai és államosítási törekvésekről hallunk, amelyek tudatosan vállalnak konfliktusokat erős érdekekkel és véleményekkel szemben. Ha nem számol a kormányzat saját korlátaival, akkor vesztes csatákra van ítélve. De az állam és az erős érdekérvényesítő szülők konfliktusának igazi kárvallottjai - mint mindig - a nem ilyen családokból az iskolába érkező gyerekek lesznek - tehát a mindenkori többség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése