Ellenzéki érzületű türelmetlen emberek körében közhely, hogy akcióiknak azért csekély a tömegtámogatottsága, mert az emberek félnek. Nem tagadva, hogy nem kevesen féltik az állásukat - nem is ok nélkül - és azt sem, hogy a fenyegetés kedvelt eszköz a mai hatalom gyakorlatában, ez nem megfelelő magyarázat sem az arctalan tömegakcióktól való távolmaradásra, sem az ismétlődő pótválasztási és közvéleménykutatási eredményekre. Leginkább a közvéleménykutatások árulkodóak: akik válaszolnak, túlnyomó többségben ki merik mondani, hogy szerintük a dolgok nálunk rossz irányba mennek és kiderül, hogy a hatalom támogatottsága immár a fanatikusok körére szorult vissza.
Ha a félelem, mint magyarázat valós, de gyenge, akkor mi az oka a passzivitásnak és a látszólagos érdektelenségnek? Feltehetőleg az, hogy az akciózástól és az urnákhoz járulástól a legtöbben semmi jót nem remélnek. Csak ehhez kell hozzátenni, hogy az ellenzékben sem találnak olyan vonzó pártot vagy egyéb erőt, hogy azt odaállásukkal meg akarnák erősíteni. S talán még azt is, hogy amin a politizáló ellenzéki elit nap mint nap felháborodik, az a többségnél 2012 nyarán (már? még?) nem lépi át az ingerküszöböt.
A reménytelenségért lehet ugyan a média - viszonyokat, vagy az ellenzék tényleges és vélt gyengeségeit kárhoztatni, de célszerű inkább átpillantani az országhatárokon. Amit arról a magyar átlagválasztó hall, vagy tapasztal, az a különféle válságjelenségek és bizonytalanságok terjedése európaszerte. Ami meg a tiltakozások "hasznát" illeti: ott a görög példa. Ott a tiltakozás mindennapos, tömeges és heves volt. Ma is az? Mentek vele valamire?
Következik-e ebből, hogy minden úgy jó, ahogy van és a mai helyzet állandósul? Korántsem. Egyfelől a magyar kormányzat gazdaságpolitikája annyira kontár és konok, hogy negatív következményei hamarosan el fogják érni a lakosság széles rétegeit és ennek következtében a passzív elégedetlenség minden bizonnyal turbulenssé válik. Ennek mértékét és formáit ma előre nem láthatjuk. Másfelől az sem maradhat változatlan, hogy a választópolgárok nem látnak maguk előtt alternatívát. A választások közeledte (akár 2014-ben, akár egy előrehozott választáson) önmagában is tálcán kínálja a proteszt-szavazás lehetőségét. Igaz ez még a mai, látszólag befagyott helyzetben is. Még inkább akkor, ha az ellenzék valamelyik erőtényezője megrázza magát és reménykeltő alternatívaként mutatja meg magát. És persze az európai térkép se maradhat változatlan.A mai magyar hatalom pávatánca közben mond hideget is, meleget is az EU-ról, de alapüzenete az, hogy hanyatló szervezetről van szó. Ha a következő hónapok során vagy az Unió egésze, vagy annak magja látványosan cáfolja ezt a sugalmazást, az orientációs pont lehet mind a politikai ellenzék, mind a magyar választópolgár számára. De még a kevésbé rózsás fejlemények is kitapinthatóvá kell tegyék, hogy a választások után milyen gazdasági és politikai utak közül lehet majd választani.
A választópolgár nem tehet mást, mint kivár. Elsősorban a reménysugarat várja, hogy élete jobbá válhat. Azok az erők azonban, akik aspirálnak arra, hogy a jelenlegi hatalom leváltása után vezessék az országot, ennél sokkal többet kell tegyenek. Készülniök kell a kampányra, készülniök kell a kormányzásra, építeniük kell nemzetközi kapcsolathálójukat, de mindenekfelett. sikeresen meg kell szólítaniuk a leendő választóikat és közülük a legagilisabbakból sok (kampány)aktivistát kell toborozniuk. A sikeres üzenetnek központi magva a remény kell legyen: amit nyújtani tudnak, az érezhetően jobb lesz (legalábbis viszonyításban), mint amit a mai hatalom csinál és amire képes. És nem csak úgy általában, hanem a szavazók fontos speciális csoportjai számára is jobbat kell felvillantaniuk - olyan nyelvezeten, amivel ezek a csoportok megszólíthatóak.
Ha a közhangulatban fordulat áll be (v.ö. "kormányváltó hangulat") - és bő másfél év alatt miért ne állna? - akkor egycsapásra eltörpül mindannak az aprólékos trükközésnek a hatásossága, amivel a jelenlegi hatalom választási sikerét biztosítani igyekszik, zárójelbe lehet tenni azokat a jogászkodó aggályokat, amelyek azokat a tányéraknákat mérlegeli, amelyeket a jelenlegi hatalom utódaira hagy - és végül, de nem utolsó sorban csökken a félelem ereje, amit sokakban a mostani hatalom tartósságának hite táplál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése