Miért reagálták túl a piacok a Barroso - Orbán találkozó utáni híreket?

Az IMF- tárgyalásokkal kapcsolatos időhúzást látva az addig várakozó piacokon már kezdett újra lefelé csúszni a forint megítélése és növekedni kezdtek a magyar állampapírok hozamai. Vártak valami új információra a magyar gazdasági kilátásokról.
Két információ is érkezett gyors egymásutánban. Nyilvánosságra került a benyújtott magyar konvergencia - program, amely ránézésre elköteleződést jelent a további restrikciós politika mellett a jobb növekedési kilátások feláldozása árán is. Az EU Bizottsága pedig a magyar miniszterelnök ígéreteire hivatkozva feltételesen zöld utat adott az IMF - hiteltárgyalások megkezdéséhez. Valójában ezek a hírek ugyan nem jelentenek lényeges változást a magyar gazdaság helyzetében és az ország külpolitikai elszigeteltségének oldódásában, de a közvetlen csődkockázatokat nagy valószínűséggel elhárították. Nőtt az esélye annak is, hogy júniusban az Ecofin nem lépteti életbe a kilátásba helyezett támogatáskorlátozást, ami a stigmatizáláson túl a magyar növekedési kilátásokat is tovább rontotta volna.
Kicsi a változás tehát és az is feltételes. De a piacok gyorsan reagáltak. Miért is? Már kínos volt számukra az elhúzódó várakozás, amikor a szereplők nem tudnak magyar ügyleteken hasznot realizálni. Így maguk kezdtek pesszimista irányba araszolni. Egy bármilyen kis, ezzel ellentétes pozitív hír érthetően megmozdította az állóvizet. Aki gyorsan lép ilyenkor, az nyereséget zsebelhet be. S ha túl nagyot billen a mérleg? Sebaj, majd a piac visszakorrigál. És ha tovább folytatódik a huza-vona és mégsem születnek meg a várt megállapodások? Akkor a hatás függ egyrészt az akkori általános és azon belül a feltörekvő piaci konjunktúrától, másrészt az akkor kialakuló helyzetre adott - akár markáns - piaci válaszokon a jól spekulálók megintcsak nyerni fognak.
A piaci túlreagálás közvetlen politikai haszonélvezője a magyar miniszterelnök. Egy kényes időszakban, az amúgyis várt "félidős" kormányátalakítást így nem a fenyegető veszélyek elhárítása kontextusában, hanem a megújulás jegyében lehet kommunikálni a nélkül, hogy közben a választóknak bármi kézzel fogható jót lehetne ígérni. Ebbe még az újabb, kellemetlen adónemek bevezetésének keserű pirulája is becsomagolható. Az ellenzéki beállítódásúak is kénytelenek tudomásul venni, hogy a miniszterelnök megint időt nyert. Időt, amelyik az egyik oldalon életben tartja a csodavárást. A másik oldalon látszik, hogy valójában semmi se oldódik meg, tehát szükségképpen vissza fog állni a korábbi, baljós állapot a gazdaságban és a külpolitikában, amelyhez csak kevés további negatív fejlemény kell, hogy igazi krízisbe csapjon át. Ezt a cseppet se optimista helyzetértékelést azonban nem lehet politikailag sikeresen kommunikálni.