Átkunk : a hungarocentrikus fantáziálás

Magyarország kevéssel Mohács előtt elvesztette korábbi geopolitikai fontosságát, Mohács után egységét és állami függetlenségét. Az ország három részre szakadásának a Habsburg ház háborúja vetett véget másfél évszázad után és alakította ki az országban a maga rendjét.Az ez elleni felkelést, szabadságharcot leverték. A magyar koronát is viselő Habsburg császár a magyar rendi intézményekkel mindenkori belátása szerint bánt. Az 1848-as magyar parlament forradalmi törvényeit az uralkodó szentesítette, de amikor a szembenállás szabadságharccá fejlődött, az uralkodó külső segítséggel leverte azt. Pacifikálta az országot, de a feszültségek megmaradtak. Amikor a Habsburg ház nemzetközi pozíciója meggyengült, az uralkodó kiegyezett a magyar establishmenttel, amely ezt követőleg korlátozott szuverenitását immár tételesen szabályozva gyakorolhatta. A korlátozottság az I. Világháborúban való résztvételben kulminált, amely a dualista Monarchia széteséséhez vezetett a háborús vereség következtében. Magyarország független államiságát a győztes hatalmak állították vissza az általuk önkényesen megszabott államhatárok között. Az uralkodó establishment a hosszú évszázadok után visszakapott független államiságot hangsúlyozottan ideiglenességnek kezelte: király nélküli királyság,  identitása középpontjában az "elcsatolt területek" visszacsatolásának szándékával. Ez utóbbi részleges sikerének ára ismét az ország függetlenségének előbb részleges (az országban hatalmi tényezővé vált a budapesti német követség) majd a német katonai megszállás révén teljes feladása volt, és egyben a részvétel a vesztes oldalon a II. Világháborúban. A magyar államiság helyreállítása a Szövetségesek által megszállt országban a jaltai megállapodás alapján történt, ezen alapult a háborút lezáró békerendszer is. A győztesek közötti konfliktus a bipoláris világrend kialakulásához vezetett, aminek keretében Magyarország a szovjet érdekszféra integráns része lett, amelyben - az ország pártállami vezetésének függő helyzetén túl - tevőleges hatalmi tényező volt a szovjet nagykövetség és nyomatékosította az ország szuverenitásának tényleges korlátait a szovjet csapatok folyamatos jelenléte. Az ez elleni felkelést katonai eszközökkel leverték és a továbbiakban Magyarország teljes jogú részvétele az ENSZ-ben is korlátozott szuverenitásának tudomásulvételével történt. Az ország kiszabadulása a szovjet érdekszférából alapjában nagy nemzetközi mozgások és megállapodások keretében történt, melynek konkrét forgatókönyve a magyar tárgyalásos rendszerváltás volt. A szabaddá vált Magyarország politikai, gazdasági és katonai stabilitása önállóan láthatólag nem volt biztosítható. Ezért kívánatos célként az ország euroatlanti integrációja kínálkozott, amely másfél évtized alatt valósággá is vált - az ország szuverenitása egy részének értelemszerű feladásával, amit a választópolgárok érvényes népszavazásokkal is szentesítettek.
Az elmúlt félezrednek ez a nagyon sommás összefoglalása arra utal, hogy az ország sorsa a fő kereteket tekintve kívülről determinált volt. Az események konkrét alakulásában azonban mindig volt több- kevesebb szabadsága a magyar hatalmi elit, annak egyes csoportjai, illetve kiemelt személyiségei aktív tevékenységének, amelyek együtt jártak a mindenkori helyzet értelmezésével, az adódó lehetőségek azonosításával és az elérendő célokkal kapcsolatos vágyaknak és prioritásoknak a kiválasztásával. A fentebb elmondott rövid történelmi summázatban a különféle szubjektív gondolatok és a magyar szereplők cselekvéseinek gyakorlati következményei is benne vannak.
Érdemes talán a mindenkori vágyak és törekvések sorából egy hol nyílt, hol búvópatak - szerű módon megnyilvánuló makacs szálat kiemelni: "nemzeti nagylétünk" erős emlékét és az álmot ennek jövőbeni visszaállítására. Ez ugyanis állandó eleme volt korábban a nemzetiségekkel kapcsolatos magyar politikának, a 20. században pedig szomszédságpolitikánknak. Következésképpen a nemzeti álom sorsszerűen szembeállította az ebben gondolkodó magyarokat, ezen belül a magyar politikusokat közvetlen környezetünkkel. A vágyak megvalósításához így mindig valami erős külső hatalom tevőleges támogatására kellett számítani, amely vagy csak az ábrándokban létezett, vagy éppen a magát nemzetinek tudó politikát hozta erősen függő helyzetbe a "baráti" nagyhatalomtól. Így a nagynemzeti vágyak eleve kudarcos politikát jelentettek, makacs jelenlétük viszont lehetetlenné tette egy alternatív, a  siker reményét magában hordozó identitás jegyében folyó társadalmasodást. Az ilyen társadalmasodás hiányát szenvedtük a múltban és szenvedjük ma is.
Mindebből nagyon világosan le lehet vezetni a mai magyar kormány egész tevékenységének bírálatát. Ennek az írásnak azonban nem ez a választott tárgya. E helyett annak néhány ponton való megmutatása, hogy az alaptörekvésben rejlő hungarocentrizmus mennyire nyomra rá a bélyegét minden, látszólag különálló, ettől független hazai téma szokásos tematizálására. Aktuális, jelenleg leginkább a "szőnyegen lévő" témákra érdemes ebből a szempontból rátekinteni.
Gazdaság. Eléggé nyilvánvaló, hogy gazdasági bajaink két legfontosabbika az alacsony jövedelemtermelő - képességünk és az alacsony foglalkoztatás. Ezekből vezethetőek le az ország költségvetési és tágabb értelemben pénzügyi problémái. A nem hungarocentrikus közelítés sokoldalú elemzést igényelne, amelyen belül feltárulna, hogy mik ebből a közös európai problémák a nemzetközi munkamegosztásban, mik az európai centrum - periféria problematika közös jellegzetességei, mik kelet - középeurópai sajátosságok és mik a speciális magyar problémák. Ez utóbbiakon belül pedig mik tekinthetők tartós adottságoknak és mik befolyásohatóak ilyen, vagy olyan eszközökkel rövid és középtávon. A nem speciális magyar problémákban pedig milyen közös törekvések támogatása, esetleg iniciálása fontos magyar szempontból. Ezzel szemben a hungarocentrikus közelítés egyfelől mindjárt a makrogazdasági mutatószámok körül matat, másfelől különösebb elemzés nélkül a magyar tulajdon csodatevő erejében bízik mind az infrastruktúra, mind a termőföld, mind a termelő tőke, mind pedig az EU-tól kapott fejlesztési forrásokhoz való hozzájuttatás tekintetében. Ennek jegyében erőszakosan (és kapkodva) direkt módon avatkozik be különféle gazdasági folyamatokba törvényekkel és rendeletekkel, pályázatok "eltérítésével", különadókkal és juttatásokkal. A hungarocentrizmusból következően a kormány bírálói is többnyire ezt vagy azt az intézkedést kifogásolják, szorgalmaznak alternatív részmegoldásokat, nem pedig azt firtatják, hogy az egész megközelítés várhatóan hogyan hat az alapproblémák alakulására.
Közoktatás - felsőoktatás. Ebben a tekintetben némileg más a "lapleosztás" : az előző kormányok politikája tudatosan igyekezett a tartalmi és módszertani problémákat a szakmai nemzetközi trendekbe illeszteni, csak az eredmények maradtak messze el a megcélzottól és az alkalmazott módszerek voltak gyakran voluntaristák és/vagy rosszul célzottak. A jelenlegi kormány a hibák korrekciója helyett egy gyökeresen más, hungarocentrikus politikával jelentkezett. Ez részben egy ideológikus ember - és társadalomkép és nemzeteszme szolgálatába akarja állítani az oktatási rendszert, részben pedig erősen esetleges lobbiérdekek, illetve kicsinyes ellenszenvek kiszolgálására vállalkozik. Ilyen körülmények között a politikai gőzhenger illuzórikussá teszi a koncepcionális vitákat és az adódó kisebb - nagyobb adódó konfliktusokat eleve a kormánypolitika terepén lehet csak megvívni.
Ügynökkérdés. A rendszerváltás óta időről időre tematizált örökzöld az első pillantásra kakukkfiókának tűnik ebben a szövegösszefüggésben. Evidenciának látszik, hogy ezt minden országnak "házon belül" kell megoldania, s hogy a többi EU-tag volt szocialista ország ezt már a maga módján le is zárta, csak Magyarországon mérgezi folyamatosan a közéletet. Nemzetközi vonatkozásként a hírszerzést - kémelhárítást szokás emlegetni. Valójában azonban erősen hungarocentrikus korlátoltság az ügynök- tematikát csupán a hazai morális megtisztulás, illetve a rendszerváltás utáni politikai elit alattomos belharcaként szemlélni. Minthogy Magyarország - mint fentebb beszéltünk róla - a rendszerváltás előtt a szovjet világrendszer része volt, nyilvánvaló, hogy a belbiztonsági szolgálat is - sőt kitüntetetten! - ennek az alárendeltje volt. Ennek a tényen és következményrendszerén túl aligha kétséges, hogy a szovjet titkosszolgálat ezek felül saját ügynökhálózatot is fenntartott. Ez is része volt magának a magyar diktatórikus rendszernek. Mindezen túl nyilván működött itt a többi ország titkosszolgálata is. Tehát ha sikerülne hitelt érdemlően feltárni a magyar titkosszolgálat teljes hálózatát, az sem jelentené a "sárosak" és "tiszták" egyértelmű szétválasztását. És ha vannak gyanúsítások, hogy a magyar hálózat valamilyen formában máig működik, mi az ok annak feltételezésére, hogy a külföldi szolgálatok tevékenysége, ügynökeik, kettős- és hármas ügynökeik 1990-ben légneművé vált. Mindez nem azt jelenti, hogy reális igény lenne ennek a hálónak a nyilvánosság elé tárása. Az azonban, hogy 22 éve úgy folyik az ügynök- vita, hogy erről a dimenziótól még csak szó se esett, a közgondolkodás felszínes hungarocentrizmusának beszédes tanúsítványa.
Ezek kiragadott - esetlegesen kiragadott - példák.Nem is szerepel köztük olyan kézenfekvő aktuális probléma, mint a határokon túli magyarok, vagy a születésszám kérdésköre. Ha azonban valaki átgondolja, hogy az ország múltja és ezen belül a nemzeti álom álmodóinak hol nyílt, hol látens sugalmazása, a velük való - főleg implicit - vita mennyire provinciálissá teszi egész közgondolkozásunkat, az új és új felismerésekre juthat.