Az Európai Bizottság döntési helyzetben

Az Európai Parlament minapi határozata nyilvánvalóan kompromisszum eredménye. Az Európai Néppárt asszisztenciája mellett a legradikálisabb elítélő javaslat felpuhított változata emelkedett határozattá. Célja elsősorban a Bizottság pozíciójának megerősítése volt. Kiiktatta ugyanis azt a várható vádaskodást, hogy egy választásokon győztes parlamenti többség, illetve kormány döntései fölött egy bürokrata apparátus akar ítéletet mondani. Az EP demokratikus felhatalmazása ugyanis ugyanúgy nem kérdőjelezhető meg, mint egy nemzeti parlamenté. Azzal a különbséggel, hogy a népszavazással megerősített belépéskor a tagországok nemzeti szuverenitásuk egy részéről lemondtak. Így ezekben a kérdésekben a nemzeti parlamentek nem lehetnek önmaguk bírái. Különben az európai jognak semmi értelme sem lenne.

Az EP határozat ismeretében Orbán a maga szempontjából érthetően választotta a renitens magatartást. Szembesült vele, hogy politikáját saját pártcsaládja sem támogatja, noha ezt még nem tette mindenki számára nyilvánvalóvá. Így ha most enged, azzal kikerülhetetlenné teszi, hogy az EU fokról fokra lebontja az összefüggő rendszert, amit ő sebbel - lobbal az elmúlt év végére tető alá hozott. Ha ebben látja politikai karrierje értelmét, akkor ennek érdekében vállalja az ezzel járó kockázatot.

Az EB-nek reagálnia kell a magyar válaszra. Ezt nyilván meg is fogja tenni, de nem pusztán az eredeti kontextusban. Áttekintve az egész magyar problematikát - lépéssorozatban tud gondolkodni. Rövid távon nem tud hatékony szankciókat alkalmazni, de erre nem is lenne oka. Elegendő eszköz van a kezében ahhoz, hogy csupán az IMF- kölcsönnel kapcsolatos tárgyalások megkezdéséhez ne adja meg a szabad jelzést. Ha ezt nyilvánvalóvá teszi, akkor a piacok erre maguktól is reagálnak, ami felér a rövidtávú szankcióval. Ezen túlmenően annyi kötelességszegési eljárást indít meg az eddigieken felül, amennyit indokoltnak lát. Lassú lefutású eszköz, de állandó nyomás alá helyezi a renitens kormányt, amely a továbbiakban nem ura a fejlemények időrendjének. Legfeljebb durva provokációkkal lehet képes siettetni a retorziókat, azokat késleltetni, pláne elhárítani nem tudja.

Ez így együtt elég egyértelműnek látszik. Miben reménykedhet ezek után a magyar kormányfő? Bízhat a csodában, amiben korábban is bízott. Az Unió helyzetét rövid távon vészterhesnek minősítette többször is. Ennek következtében gondolta úgy, hogy fogatlan oroszlánnal van dolga. Kétségtelenül spekulatíve lehetségesek olyan kaotikus állapotok Európában, amelyeknek következtében az egész magyar problematika érdektelenné válik. Semmi jel nem mutat arra, hogy az ilyen fejlemények valószínűsége nőtt volna az elmúlt félévben. De reménykedni lehet benne, ha ez remény valakinek. Ha pedig tudván tudja, hogy rendszere a mai Európában nemcsak nem prosperálhat, de nem is fenntartható, választhatja azt, hogy nem asszisztál ennek lebontásához. Megvárhatja, amíg ország - világ előtt beáll a csődhelyzet Magyarországon és akkor ennek felelősségét mindenki másra háríthatja önmagán kívül. A magyar nép drága árat fizetne ezért, de megfelelő propagandával - amiben eddig se volt hiány - sokan tekinthetnék mártírnak. Ez megfelelhet ambiciójának és komoly nehézségeket okozhat hosszabb időszakra nézve Magyarországon a normalitás helyreállításában. Nem teheti azonban megvalósíthatóvá azt, ami megvalósíthatatlan.